39. rész

Sziasztok! Szerettem volna hamarabb jönni ezzel a résszel, de ötletem sem volt, hogy mit írjak... kicsit úgy érzem, hogy unalmasak, laposak a részek. Már nem olyan nagy nyüsgéssel írom a részeket, mint régebb. Az olvasók száma is csökkent egy kicsit. Fura, hogy ez zavar, mert eddig úgy voltam, hogy annyira nem érdekel ez, de valahol mégis...

Ez az első blogom, és nem tudok elszakadni tőle, szóval próbálok mindent beleadni... :)

BOLDOG ÚJ ÉVET DRÁGA OLVASÓIM♥ :)

Szeptember 6., Péntek

Két és fél hete foglaltuk le az esküvőt... irtó nehezen, ugyanis kiderült, hogy legalább 6 hónappal ezelőtt kellett volna ezzel foglalkoznunk, de minden simán ment a hisztizésemnek köszönhetően. Zseni vagyok.
A NAGY nap január 19-én lesz... és eszméletlenül be vagyok zsongva.
Ja igen... Logannel úgy döntöttünk, hogy a pici a David nevet kapja. David Henderson.
          -Becky, van egy rossz hírem - közeledett a konyhába, ahol épp mosogattam.
          -Na mondjad... - már lélekben felkészültem a rosszra, bármi is az...
          -New York-ba kell mennünk a bandával - állt meg mellettem.
          -És meddig maradtok? - néztem rá.
          -Tudtommal vasárnapig.
          -Az jó, ugyanis hétfőre vagyok kiírva... igaz, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkor is fogok szülni...
          -Hát ez az... remélem, hogy nem akar hamarabb kijönni innen - simít végig a nagyra nőtt pocakomon.
          -Na persze... szólsz neki, hogy hétfőn jöjjön, és akkor is fog - szóltam nevetve.
          -Az apjára biztos hallgat - vigyorgott - Na megyek bepakolok, két óra múlva indulnom kell...
          -Rendben - nézek utána szomorkásan.

Vasárnap reggel is egyedül ébredtem... nem volt valami kellemes, de kibírtam.
Reflexből a telefonomhoz nyúltam, de semmi jel Logantől.
Legszívesebben lustultam volna még az ágyban és tv-t néztem volna, de erőt vettem magamon és letusoltam.
Éppen készültem volna reggelzni, amikor valami nedveset éreztem a lábamnál. Egyből vettem az adást, mert tudtam, hogy mi történik.
Erős szívdobogással és félelemmel felhívtam Jesst:
          -Szia Becky, hogy vagy? - kérdezte vidáman.
          -Pattanj a kocsiba és gyere ide olyan gyorsan, ahogy csak tudsz, mert elfolyt a magzatvizem! - kiáltottam a mondat második felét rémülten.
          -Mi? Jesszusom! - vidám hangja egyből kétségbeesett lett, és ki is nyomta a telefont.
          -Mit csináljak, mit csináljak? Mitcsináljaaak? - leültem egy székre és mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak, de sehogy sem sikerült... - Jess... sieeeess! - szóltam kérlelően, hátha működik közöttünk valamiféle telepátia.

Idegesen pillantottam minden percben a telefonomra, de szerencsére a 4-nél megérkezett barátnőm.

          -Végre! - mondtam egy kicsit megkönnyebbülve.

          -Jöttem, ahogy csak tudtam! - lihegte - És gyere, hogy tudjunk menni, a kocsit nem állítottam meg!

Próbáltam felállni... Jess mintha jobban izgult volna, ugyanis felkapott és kivezetett a kocsihoz.. Beültetett , majd elindultunk a kórházba.

          -Ne törődj semmivel, csak vegyed a mély levegőket, oké? – pillantott rám minden másodpercben.

          -Fel... kell... hívnom... Logant! – jelentettem ki határozottan a telefonomat keresve. Amint rátaláltam, kikerestem a telefonszámát és hívtam.

          -Majd felhívom én! – próbálta elvenni a telefont tőlem.

          -Az útra figyelj! – hördültem fel.

          -Hé, mi az? – szólalt bele Logan a készülékbe.

          -Elfolyt a magzatvizem! – kiáltottam – Mondd azt, hogy jösztök hazafelé! – kérleltem némi fájdalom közepette.

          -Igazából most jönne egy interjú... de a franc fog elmenni oda... most azonnal megyek a reptérre, és ott vagyok, amint tudok! – motyogta zavartan.

          -Azt ígérted, hogy ott leszel a fiad születésénél! – emlékeztettem.

*Péntek este*

          -Megígérem, hogy bármi is történjék, ott leszek David születésénél! – jelentette ki Logan a csomagjait a kezébe véve az ajtónál.

          -Ha mégis valami ügy folytán nem tudnál jelen lenni a fiúnk születésénél, akkor mi lesz? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

          -Akkor egy teljes hónapig én fogom tisztába tenni a picit – jelentette ki úgy, mintha csak a szomszédba menne.

          -Rendben! – vigyorogtam rá egy huncut félmosollyal, majd elbúcsúztunk.

          -Igen, emlékszem, hogy azt ígértem… csak tudnám, hogy miért mondtam ilyet – hallatszott a hangján, hogy megbánta ígéretét.

          -Na akkor emeld meg a segged és repülj ide, mert a fiadról van szó!

          -Azon vagyok, és nyugodj le… szeretlek! – mondta kedvesen.

          -Én is, Logan… - mosolyodtam el, de a mosolyomat egy hirtelen jött fájás szakította meg – Bakker… mikor vagyunk már ott? – nyöszörögtem Jessnek.

          -Kivel vagy? – kérdezte Logan.

          -Nagyanyámmal… szerinted?

          -Ja, hogy Jessel – nevetett.

          -Hallottam! – mordult fel barátnőm görcsösen a kormányba kapaszkodva.

          -Oké, én most leteszem… és legyél itt, Logan! – figyelmeztettem.

          -Jóóó – azzal letette.

*Logan szemszöge*

          -Srácok, mennem kell! – mondtam, miközben a bőröndömbe dobigáltam a kiszedett ruháimat.

          -Mégis hová? – kérdezte Kendall.

          -Becky és Jess már a kórházba tartanak... muszáj oda érnem a szülésre, mert hanem, én kell tisztába tegyem Davidet egy teljes hónapig! – nézek barátomra.

          -Az szívás – röhög Carlos Jamessel együtt.

Ahogy rájuk néztem összehúzott szemekkel, egyből elhallgattak.

          -Megyünk mi is! - állt fel a fotelből Kendall.

          -Nem muszáj, csak mondjátok el az interjún röviden és tömören, hogy mi van, oké? - azzal bezártam a bőröndömet.

          -Ne hülyülj már, hátra hagyjuk, hogy fontos dolog miatt le kellett lépnünk és mind a négyen megyünk! - tette a vállamra a kezét James.

Elmosolyodtam.

          -Kösz, srácok! - néztem rájuk.

          -Jójó, majd a repülőn nyáladzol tovább, most húzzuk el a csíkot! - sűrgetett Carlos.

Nagy szerencsénkre csak egy óra múlva indult gép, tehát egyebet nem tudtunk csinálni, csak vártunk.

Közben Kendall dobott egy sms-t a menedzserünknek, hogy tisztázza az interjúnkat.

          -Meddig tart a vajúdás? - kérdeztem idegesen.

Úgy néztek rám, mintha épp papnak készülnék.

          -Néhány óráig... de ez embertől függ tudtommal... - válaszolt végül James.

Eleresztettem egy sóhajt és vártam, amíg bejelentik, hogy megkezdhetjük a felszállást a Los Angeles-i repülőre.

Végül 6 óra stressz után landoltunk a LAX reptéren. Fogtunk egy taxit, és egy jó összeget ígérve a sofőrnek, sikeresen és gyorsan hajtottunk a megyei kórházba.

          -Mi van? - kérdezte Kendall kikerekedett szemekkel telefonálás közben.

          -A feleségem szülni fog! - mondtam kétségbeesetten a recepciósnak.

          -Hogy hívják a feleségét? - pillantott rám az idős hölgy a szemüvege mögül.

          -Becky Wilmer...

          -Negyedik emelet... - bökte ki végre a füzetéből.

          -Sietnünk kell! - szólt közbe Kendall.

          -Negyedik emelet! - ismételtem meg - Menjünk már!

Gyorsan a lifthez szaladtunk, beszálltunk és megnyomtam a négyessel ellátott gombot.

          -Jess azt mondta, hogy már nagyon kicsi van... - világosított fel Kendall.

          -Virágot sem hoztunk... - csapott a homlokára Carlos.

          -Még is mikor lett volna időnk rá? Ráér majd.. - legyintett James.

Egy halk hang jelezte, hogy megérkeztünk az adott emeletre.

Kiléptünk a folyosóra.

          -Nézd, mennyi virág van! - utalt az ajtók előtti csokrokra Carlos vigyorogva.

          -Meg ne próbáld! - szóltam rá, de már elindult a folyosón és kiválasztotta a legnagyobb rózsacsokrot.

          -Hová kell menni? - fordultam Kendall felé.

          -Jess a 120-asban van...

          -Milyen nevet írhatok a karszalagjára? - kérdezte Beckytől a nővér.

          -David Hendersont - mosolygott büszkén.

A nővér elment és magunkra hagyott.

           -Annyira aranyos - mondtam a kezemben tartott prücsöknek.

           -Hozd már ide! - kuncogott Becky

Oda léptem a kórházi ágyához és átadtam David-et a szerelmemnek és bebújtam melléjük.

Becky teljesen nyúzott és kifáradt volt, de még így is tündökölt a boldogságtól. A szemei mindent elárultak...

          -Ugye tudod, hogy szeretlek? - kérdeztem őt nézve - Na meg a kissrácot is - megfogtam David kezét és nyomtam rá egy puszit.

           -Igen, én is szeretlek! - félre nézett - Hol szereztétek a virégot? Nagyon szép!

           -Öhm... Carlos nyúlta le a folyosóról - vigyorogtam, mire Becky nevetni kezdett.

           -Nem lehet csalódni bennetek - mosolygott.

           -Megkérem szálljon le az ágyról - szólt rám a nővér, ahogy belépett a szobába.

           -Igenis! - pattantam fel.

         -A babát most elviszem... bármikor megnézhetik a folyosó végén található szobánál.... a többit majd tudatom önnel - nézett Beckyre a kevésbé jókedvű nővér.

          -Rendben... köszönjük - bólintott.

A nővér elvitte Davidet.

          -Annyira nem szimpatikus - utaltam a fehér ruhás nőre.

          -Nem kell figyelembe venni... - nevetett Becky.

Tíz percre rá, mind a nagy ablakos szobához mentünk, ahol láthattuk a kiságyában fekvő Davidet.

Kendall, James és Carlos gratuláltak, Jess, Alexa és Halston pedig teljesen elvoltak alélva. Egyfolytában csak azt mondogatták, hogy 'Jajj! De aranyos!...Kicsi cukorfalat', meg hasonlók.

         -Anyáék már repülőn vannak, úgyogy valamikor estére ők is itt lesznek - mondta Becky, miközben magamhoz öleltem.

           -Rendben... - mosolyogtam rá, és megcsókoltam.

        

38. rész

Sziasztoook :D Itt is volnék az új résszel :) Mindjárt itt a 40. réééész :O hihetetlen :)

Na de akkor jó olvasást, és kommentelni meg pipálni továbbra is ér  =)
Tudom, hogy rövid lett... vegyétek úgy, hogy ez egy december első napjának a köszöntője rész :))

A srácok ma jönnek haza. Jessel eldöntöttük, hogy készítünk nekik egy meglepetés vacsit nálunk.
A bevásárlás szokás szerint zajlott le...
Becky nyugisan üldögélt a bevásárlóközpont parkolójában lévő Mercedesben, és a KIIS FM-et hallgatta. Ezalatt Jessie fáradtan, de buzgón vásárolgatott az esti vacsorához... röviden ennyi lenne a sztori...
Mindketten úgy gondoltuk jónak, ha nem mutatkozom, mert valahogy nem volt kedvem egy firkászhoz sem, na meg főleg fotóshoz nem...
Épp a desszertnek kezdtünk neki, amikor Kendall hívta Jesst, vagyis ez azt jelentette, hogy már leszálltak a repülőről.
          -Mit mondjak neki? - kérdezte kétségbeesetten barátnőm.
          -Majd én beszélek vele - egy mozdulattal kikaptam a kezéből a telefont, és elfogadtam a hívást. Némán intettem Jessnek, hogy gyors iramban terítse meg az asztalt.
          -Szia cukorfalat! - hallottam meg a szőkét mézes-mázos hangon.
          -Khm - köhintettem zavartan - Becky vagyok - elnevettem magamat.
          -Ó... ööö... Jess hol van? - kérdezte.
          -Hát... izé... tusol! - vágtam rá.
          -Rendben... csak azért hívtam, mert megígértem neki, hogy ha landoltunk akkor adok valami életjelet...
          -Jól tetted... - és akkor ideje volt kigondoljak valami időhúzó akciót - Figyuzz Kendall... kellene hozzatok nekem... ööö... kókusz befőttet - böktem ki egy röhejes dolgot. Jess a konyhában már nevetett.
          -Mit? Kókusz befőttet? - kérdezett vissza összezavarodva. Hallottam, hogy a háttérben ugyanúgy reagáltak a többiek is.
          -Aham - helyeseltem komolyan - A minap vettem kettőt, és most nagyon megkííívántam...
          -És hol vetted ezt a kókusz befőttet? - a hangja nagyon azt sugallta, hogy kevés választja el attól, hogy hülyének nézzen.
          -A központban... nem tudom az üzlet nevét, mert nemrég nyílt... valami bio bolt... - játszodtam magamat.
          -Tudod te, hogy hány bio bolt van a központban? - kérdezte idegesen - Fáradtak vagyunk, nem ér rá
 holnap?
          -NEM! Nekem most kell! - kiáltottam makacsul.
Néma csend volt, meg sem mert szólalni.
          -Hívjatok ha megkaptátok az üzletet... de akkor is hívjatok, ha nem - szólaltam meg nyugodtan... bocsi Kendaaall...
          -Oké... szia - köszönt el kissé lehangoltan.
Amint bontottam a vonalat, kiadtam magamból a röhögések sokaságát és segítettem Jessnek a desszert elkészítésében.

Mire készen lettünk a desszertel, Kendall hívott is.
          -Na? Kaptatok kókusz befőttet? - kérdeztem vidáman.
          -Nem! - jött a gyors válasz - Voltunk 19 üzletben és egyikben sem árultak 'kókusz befőttet'... sőt, még nem is hallottak ilyen hülyeségről. Az egyik elárusító azt is mondta, hogy április 1 már lejárt, szóval ennyit erről... megyünk haza... - sóhajtott egy nagyot.
          -Hozzánk gyertek...
          -Jó - azzal letette a telefont.
Kicsit szégyeltem magamat, de hát majd megértik, ha elmondjuk az okot, hogy miért is csináltuk ezt velük.
          -Készen van minden? - kérdeztem Jesstől.
          -Igen... már csak el kell bújni - mosolygott, majd megölelt - Ne aggódj, megérti.
          -Muszáj lesz - nevettem el magamat.
Mindketten kerestünk egy-egy rejtekhelyet, majd amikor már fordult a kulcs a zárban, elbújtunk.
          -Komolyan nem tudom, hogy milyen kókusz befőttről beszélt... szerintem titokban beszívtak - vihogott Carlos.
          -Az kell nekik... - szólalt meg komoran Logan - csak nem ment el az esze, hisz terhes!
Istenem, Logan... nem gondolhatsz ennyire bolondnak.
           -Megjöttünk! - kiáltotta el magát Kendall.
Persze semmi választ nem adtunk.
          -Hol lehetnek? - kérdezte James.
Adtam egy jelt Jessnek és előugrottunk egy-egy hangos kiáltással. A srácok azért megijedtek... ez volt a cél.
          -Mielőtt még egymás karjaiba borulnánk, meg sötöbö... elmagyaráznátok, hogy mi volt az a kókusz befőttes dolog? - vont kérdőre Kendall.
          -Röviden: időnyerés - vigyorogtam rá Logan karjai között.
          -Időnyerés arra, hogy a szeretőitek elmenjenek? - kérdezte nevetve Carlos.
Kendall és Logan egyből lekomolyodott.
          -Először is... Carlos: bekaphatod... másodszor: gyertek, és megtudjátok - indultam el Logant húzva az ebédlőbe.
Meglátták a megterített asztalt és szinte egyszerre kérdezték...
          -Ezt mind nekünk?
Mivel örültek, ezért mi is Jessel.
          -Igeeen - mosolygott Jess - És remélem ezekután visszavonod a szeretős dolgot - nézett Carlosra összeszűkült szemekkel.
          -Még megfontolom - vigyorgott. Jess megcsapta, mire Carlos odébb futott.

A vacsora elfogyasztása közben élménybeszámolót tartottak, amit mosolyogva, nevetve figyeltünk, ugyanis elmondták a poénos történeteiket is.
Nagyon jó volt újra itthon látni őket, hiányzott mind a négy lökött srác, túl nagy volt a csend.
Amint befejeztük a desszert eltüntetését, hálából a fiúk leszedték az asztalt, majd folytattuk a beszélgetést a nappaliban.
          -Juuuujj, hadd nézzem a hasadaaat - rohant le mosolyogva Logan.
Leült mellém és elkezdte simogatni a három labdához hasonlító pocakomat.
          -Haza jött apuciii - motyogta a picinek.
          -Igeeen, és ebben a percben szűnök meg én - kacagtam Logan hajába borzolva.
          -Dehogy is! - szorosan magához ölelt, majd megcsókolt.
          -Muszáj előttünk enyelegnetek? - takargatta szemeit Carlos - bírjátok ki addig, amíg elmegyünk - öltötte ki ránk a nyelvét.
          -Csak hiányzik neki Alexa - legyintett nevetve James.
          -Tényleg, hol van Halston és Alexa? - kérdezte Jess.
          -Alexa San Franciscoban interjúzik, Halston pedig a nagyszüleinél van - számolt be Kendall.
Egy kis csend után megszólalt Carlos.
          -Szögeztetek már le esküvői időpontot?
Loganre néztem.
          -Még... még nem beszéltünk erről - mondta a többiekre nézve.
          -Igazából azért nem nyaggattalak ezzel, mert nem akartalak terhelni... turné, új album... - érveltem.
          -Holnap elmegyünk egy anyakönyvvezetőhöz, és lefoglalunk egy időpontot, jó? - fordult felém.
          -Komoly? - kérdeztem buzgón, mire bólintott. Örömömben elkezdtem tapsikolni, a többiek pedig nevettek.
          -Mindjárt nagybácsik leszüüünk - szólalt meg James vidáman.
          -Igen - néztem a hasamra egy nagy mosollyal - Kevesebb, mint egy hónap van már... - eszméletlenül vártam, hogy jöjjön el az a bizonyos nap.
De addig is éljük az életünkte, és várunk...

37. rész

Sziasztok! Köszönöm az előző részhez a kommenteket! :) Na meg a plusz három feliratkozót is.... szóval ennek örömére itt is van egy rövidke rész! :D





A hónapok csak úgy teltek...
Júniusban és júliusban megünnepelteük Jessie és James születésnapját. Igaz, hogy a srácok James születésnapján éppen New Jersey-ben koncerteztek, de attól függetlenül Jessivel felköszöntöttük az ünnepeltet skype-on keresztül.
A banda június 21-én kezdte el a turnét itt, Los Angelesben, amire barátnőmmel is elmentünk.
Sajnos nem tudtam velük tartani a teljes turnén, ugyanis kicsit macerás lett volna a dolog, mivel terhesen sok bajom lenne.
Jessie mehetett volna, de nem akart...azt mondta, hogy nem hagy itthon egyedül. Erősködtem, hogy menjen csak nyugodtan (persze azért bennem volt az is, hogy maradhatna), de végül úgy döntött velem marad.
Kendallel egy órán keresztül búcsúzkodtak. Igaz, hogy Logannel körülbelül én is ennyi időt töltöttem el a Los Angeles-i koncert után, mert mentek Del Mar-ba.
Tom - a menedzserem - közben elintézte nekem a megbeszélt sorozat beli szereplésemet, amiből végül is rendszeresség lett és július közepén befejeztük... így nem csak néhány rész erejéig voltam szerepben.
Az elmúlt hónapokban rendszeresebbé vált a beszélgetésem anyával és Kendrával... mint kiderült, a nővérem és Eric nagyon jól megvannak, ennek természetesen örvendtem.
Anya is elég jól van, ami a lényeg, hogy Kendráék hozzá költöztek, hogy ne legyen egyedül apa halála után, mert biztos, hogy nem bírná azt a csendet, ami abban a házban kongana...
          -Becky! A srácok hívnak skype-on! - kiáltott a nappaliból Jess.
          -Megyek egy pillanaaaat! - válaszoltam vissza boldogan, ugyanis a tegnap nem sikerült valamiért beszélnünk az énekes pacsirtáinkkal.
Gyorsan elzártam a csapot, mivel pont végeztem a mosogatással. A kályhán lógó kék rongyba beletörültem a kezeimet, majd lassan Jess mellé battyogtam.
          -Na fogadd már el! - sürgettem egy 'Uhh' sóhaj kíséretében, ahogy helyet foglaltam a kanapén.
          -Sziasztoook! - köszöntünk kórusban a vigyorgó srácoknak.
          -Beckyyyy! - szólalt meg aranyosan Logan - Sajnálom, hogy tegnap nem tudtunk beszélni, de egyszerűen nem ment a net... - szomorodott el.
          -Semmi baj... az a lényeg, hogy most látlak benneteket! - mosolyogtam a hasamat fogva.
          -Jeeess.... nem mennél be egy szobába és kapcsolnád be a laptopod? - szólt közbe Kendall vigyorogva - Csak, hogy tudjunk nyugodtan beszélgetni, és ne kelljen a kis házaspár nyáladzását hallgatnunk... - nevetett a többiekkel együtt. Logan csak oldalba bökte és egy 'Menj a francba!' kifejezéssel elintézte.
Végül Jess egy sóhajjal felállt, és tovább állt, ahogy Kendall is.
Lassan James és Carlos is eltűnt, így magunkra maradtunk Logannel.
          -Jól vagy? - kérdezte aggódóan.
          -Remekül! Te?
          -Jól, de kissé fáradtan... El sem hiszem, hogy lassan két hónapja vagyok távol tőled...
          -Már csak néhány nap és itthon vagy... engem csak az vígasztal - mosolyodtam el - Hol vagytok?
          -Chicagoban... és négy óra múlva koncert.
          -Hány óra van nálatok?
          -14:24... azt hiszem két óra eltolódás van... - nézett a telefonjára, majd rám.
          -Igen... itt dél múlt.
          -Tegnap voltál az orvosnál? - kérdezte, miközben a laptopjával együtt a buszban lévő ágyára huppant...
          -Először is kapcsolj fel egy lámpát, mert nem látok semmit - nevettem. Miután engedelmeskedett kérésemnek, folytattam - Azt mondta, hogy minden rendben van, és szeptember 9-re vagyok kiírva.... Jaaaajj, Logan, el sem hiszem... még bő egy hónap van - itt lenéztem a hasamra és végig simítottam a blúzomon.
          -Mutasd magad béjbiii - nevetett kíváncsian.
Felálltam és megmutattam a jobb oldalamat.
          -Ejjha... biztos, hogy nem ketten vannak odabent?
Erre a kijelentésére mindketten kacagni kezdtünk.
          -Biztos, hogy csak a mi kis Anonymusunk van itt - nyújtottam ki a nyelvemet mosolyogva.
          -Még mindig nem sikerült valami nevet találn neki? Az az érzésem, hogy Anonymus Henderson lesz - annyira komolyan mondta, hogy még jobban kezdtem nevetni, majd velem együtt ő is hahotázott.
          -Bolond vagy! De akkor én is megkérdezem, hogy hallottál valami szép nevet? - vissza ültem a kanapéra.
          -Egyet igen... de nem vagyok biztos benne, hogy fog tetszeni neked... - húzta el a száját. Látszott rajta, hogy direkt nyúzza az időt.
          -Mondd már! - szóltam le.
          -Phillip...
          -Na ne hülyéskedj... - váltottam komolyra, de elnevettem magam.
          -Szóval nem tetszik a középső nevem? - kapta fel a vizet.
Már azt hittem, hogy megsértődött, de amint láttam, hogy elmosolyodik, megnyugodtam.
          -Csak hülyültem, amúgy a David? - kérdezte félve.
          -Hm... ezen még gondolkodnom kell... de nem rossz... - elgondolkodóan bámultam egy pontba.
A fejemben már úgy összeillesztettem a két nevet... David Henderson... még talál is, és nem is olyan rossz név.
          -Akkor majd esetleg szólj, ha eldöntötted - nevetett.
          -Úgy gondoltam, hogy titokban tartom... még szép, hogy elmondom észlény - kuncogtam.
          -Most úgy megölelnélek... - alsó ajkait lebiggyesztette és nagy, kerek szemekkel nézett a kamerába.
          -Ne nézz ííígy... - hirtelen minden jó kedvem elszállt, és éreztem a torkomban az összeszorulást... tudtam, hogy sírás lesz a vége, hiába, hogy próbáltam erős maradni.
          -Jajj ne ne ne... most elrontottam a kedvedeeet... felejtsd el azokat a kutyus szemeket - utalt az előbbi arckifejezésére - Tudom, hogy ott lenne a helyem mellettetek, de tudod a helyzetet... szívesen hoztalak volna magammal, de az orvosod is azt ajánlotta, hogy maradj otthon...
          -Tudom... csak... - elengedtem egy sóhajt, és elkezdtem törülgetni a könnyes szemeimet, mert alig láttam a laptop kijelzőjét - Hiányzol... - mondtam a 'szemébe' nézve.
          -Ti is... szeretlek! - lassan elmosolyodott.
          -Én is...mi is! - javítottam ki magamat egy apró mosollyal az arcomon.
          -Na jó... elég ebből a gyászos hangulatból... - nevetett - Mennem kell, mert már közben hívott párszor a menedzserünk... Légy jó és vigyázz kettőtökre - közelebb hajolt a kamerához, és hirtelen nagyobban láttam az arcát.
          -Na menj, mert még a végén az én fejemet szólják le! - kacagtam fel.
          -A te kacagásodra kikapcsolni a skype-ot a legjobb - mosolygott, majd küldöt egy lég puszit, amit viszonoztam - Sziasztok!
          -Szia... és puszilom a többieket! - egyet integettem és miután egy 'Átadom'-ot válaszolt, megszakítottam a beszélgetést.
Egy újabb sóhaj után kikapcsoltam a laptopot, összecsuktam és elterültem a kanapén.
          -Minden oké? - kérdezte Jess néhány perc múlva.
          -Aham - böktem ki - Ti mit beszéltetek? - néztem rá mosolyogva.
          -Semmi különöst... a szokásost - jókedvűen felemelte a lábaimat és leült a kanapéra, majd a lábaimat az ölébe helyezte.
          -Hiányzik! - jelentettük ki egyszerre. Majd amint kapcsoltunk, hogy egyszerre mondtuk, elnevettük magunkat.
          -Mielőtt még egymás vállára borulva kezdenénk el bőgni, nézzünk meg egy vígjátékot! - hozta fel a remek ötletet barátnőm.
Beleegyeztem, és Jess gyorsan bekapcsolta a laptopot, majd kerestünk egy jónak tűnő filmet, amit végig kacagtunk.
Nemsokára twitter üzenetben érkezett Logantől egy aranyos mozgókép, ami megmosolyogtatott... válaszként egy szivecskét küldtem.

A nap minden percében ezt küldöm, drágám ♥  :)

36. rész

Sziasztok! Vissza is tértem :)) Amint látjátok néhány kép és a fejléc nem okés, ezt az új telefonomnak is köszönhetem, de amint lehet elsimítom a problémákat. De akkor itt az új rész egy hónap és 16 nap kihagyás után :D ^^ 



Azon a bizonyos üzeneten meglepődtem, ugyanis a Nickelodeontól jött... összeráncolt homlokkal kattintottam az üzenetre, majd olvasni kezdtem:

               "Kedves Becky Wilmer! Mivel telefonon nem értük el a menedzserét, kénytelenek voltunk önnek írni egy levelet,  amelyben tudatjuk a tényeket, miszerint megszűntetjük az ön sorozatát, amely tervben volt. Okunk az ön magánélete... tudomásunkra jutott, hogy ön állapotos, és ezt a szerződés nem engedélyezi. Kérjük mihamarabb fáradjon be a Nickelodeon székhelyére, hogy menedzserével együtt felbonthassuk a szerződést.
                                                                                                Köszönjük! A Nickelodeon csapata"

Na jó... akkor ezt lassan megpróbálom felfogni, és elfogadni...
          -Mi az, hogy a szerződés nem engedélyezi? - kiáltottam fel idegesen - Seggfej népség! - szemeim majdhogynem lángokat szórtak.
          -Jól vagy? - lépett mellém Logan aggódva.
          -Ezen kívül - itt a telefonom képernyőjére mutattam - elég jól. ..
Logan is ugyanolyan arckifejezéssel kezdett neki az olvasásnak.
          -Ez röhejes... nincs annyi merszük, hogy telefonon közöljék a "nagy hírt" - közben idézőjeleket rajzolt a kezével - "Okunk az ön magánélete" - idézte vissza gúnyosan - Ezek nem normálisak!
Szó nélkül kiléptem a twitterből, és tárcsázni kezdtem a menedzserem számát, amit a negyedik csengés végén vett fel.
          -Drága Tom... hát mit csinálsz? - tettem fel kérdésemet vissza fogottan.
          -Oh... öööhm... Becky! Hogy vagy? - kérdezte hirtelen jött vidámsággal.
          -Remekül. .. azon kívül,  hogy fel akarják bontani a szerződésemet a Nickelodeonnál! - az utolsó szónál már kiáltottam, ami nem megszokott nálam Tommal szemben.
          -Hát az utóbbi időben...
          -Nem érdekelnek a kifogásaid... csak azt akarom, hogy ketten bemenjünk a Nickhez és aláírjuk azt a szaros lapot, ami felbontja a szerződésemet! - még magamon is meglepődtem.
          -O-oké... - válaszolt megszeppenve.
          -Ja és ha már ennyi időn keresztül nem jelentkeztél, akkor tedd hasznossá magad és szerezz nekem valami munkát! Szia! - azzal bontottam a vonalat.
          -Hűhaaa - nézett kikerekedett szemekkel Logan, amitől nevetni támadt kedvem.
          -Fura vagy... - közben lehuppant mellém a kanapéra - Egyik percben leordítod Tom fejét, a másikban meg nevetgélsz...
           -Ahhj... gondolhatod, hogy a terhesség hozza ki ezt belőlem - mosolyogva Loganhez bújtam.
          -Még szerencse, hogy mi férfiak nem esünk teherbe - szólalt meg egy kis idő múlva.
Hirtelen felegyenesedtem, és kérdőn néztem rá. Egy ideig csak egymás szemét tanulmányoztuk, de néhány másodperc után egyszerre tört ki belőlünk a nevető roham.


Egy héttel késöbb meglátogattuk George rendelőjét, hogy végre megtudjuk a baba nemét.
          -Na lássuk csak... reméljük már nem szégyenlős - mosolygott George, miközben a hasamra helyezte a kütyüt, amivel láthatjuk a kicsit.
Jó ideig csak tanulmányozta a képernyőt, mindenfélét össze vissza motyogott, már kezdtem félni, hogy valami baj van, de szerencsére semmi ilyesmi nem jött szóba.
          -Na? - sürgette Logan a kezemet szorongatva.
          -Csak annyit mondok, hogy Logannek volt igaza - nevetett George.
          -Igen! Fiú! Tudtam! - Logan egy óriási vigyorral az arcán megcsókolt, majd megölelt. Mindketten nagyon nagyon boldogak voltunk.

Negyed órás beszélgetés után elhagytuk George rendelőjét.
Logan felcsigázva hajtott a városba.
          -Elmondanád végre, hogy hova is megyünk? - kérdeztem türelmetlenül.
          -Meg-fogsz-lepődni - tagolta mosolyogva - Baba boltba! - válaszolt hangosabban.
Ledöbbenve néztem Loganre.
          -Kezdek félni tőled!
Kijelentésemre újból kacagni kezdett.
          -Inkább örvendj, hogy anélkül megyünk bevásárolni, hogy kérlelned kéne - öltötte rám a nyelvét.
          -De még össze sem írtam, hogy mik kellenek... nem akarok bevásárlólista nélkül menni, mert akkor olyanokat is megveszünk, amire nincs szükségünk!
          -Jajj Becky drágám... akkor összeírjuk itt a kocsiban...
          -Nem! Azonnal menjünk haza! - akadékoskodtam.
Logan morcosan a hazavezető útra hajtott, aminek hálát adtam magamban.
          -Ígérem, ahogy össze írtam mindent, jöhetünk is vissza vásárolni, rendben? - kérdeztem megpuhulva.
Ő csak bólinott.

Amint hazaértünk, Tom hívott.
          -Szia Becky... - szólalt meg félve.
          -Szia... sajnálom a múltkorit, csak hamar kiborulok a terhesség miatt... - mondtam sajnálkozva.
          -Semmi baj - egyből vidámabb lett a hangja - Na figyu... van itt két dolog is... egy terhes nő szerep egy sorozatban három részen át. A sorozat címe: Mi történik körülöttem? A második munka pedig egy fotózás. A fotós örvendene, ha kerek hassal fotózhatna le téged... benne lennél?
          -Örömmel... de nem pucérkodom vagy ilyesmi - mondtam nevetve.
          -Erről szó sincs - kacagott velem együtt Tom.
Logan mellettem azonban annyira nem élvezte a helyzetet.
          -A sorozatban mikor kellene szerepelnem? - tértem vissza a munkára.
          -Nem tudom... ahhoz még vissza kell hívjam őket, hogy elfogadot a szerepet... utána megbeszélünk mindent, oké?
          -Oké... és a fotózás?
          -Azt mondta Henry, a fotós, hogy jó lenne, ha hat hónaposan mennénk oda hozzá... benne vagy?
          -Aham... jól hangzik - mosolyodtam el, amit Tom nem láthatott.
          -Akkor oké... szió - köszönt el.
          -Szia! - bontottam a vonalat.
          -És a szerep az milyen? Fogadom, hogy meg kell csókolnod majd valakit! - szólalt meg Logan.
Egy nevetés után figyelmeztettem, hogy ne kezdje a féltékenykedést, mert hanem lefújom a mai vásárolgatást!

Egy kis segítséggel sikeresen össze írtunk egy ideiglenes bevásárlólistát, ami a picinek és nekem kell:

• kismama-nadrág
• bő, hosszú blúzok, pólók
• új, kényelmes fehérneműk
• ápoló krémek

         A kórházi csomag:

• pizsama, köntös
• papucsok
• 2 törölköző
• zoknik
• pohár, villa, kanál, kés, szalvéta

          Babaszoba:

• kiságy, ágyneműk, lepedők
• pelenkázó
• orrszívó
• baba-napló

          Baba-kozmetikumok:

• popsikrém
• hintőpor
• körömvágó olló, hajkefe
• pelenka
• lázmérő, lázcsillapító

          Babaruha:

• 5-6 body, rövid- és hosszúujjú
• 1-2 sapka
• 5-6 rugdalózó
• 2 hálózsák
• zoknik, harisnyák
• kardigánok, kabátok

          Etetéshez:

• 1 nagy és 1 kis cumisüveg
• etetőszék

          Utazáshoz:

• autósülés
• babakocsi
• utazó-táska
• pléd
• termosz

          -B-Becky... ezek MIND tényleg kellenek? - nézett végig kikerekedett szemekkel a listán Logan.
          -Igen... ezek mind alap dolgok - mosolyogtam.
          -De... ez rengeteg minden! - lebegtette meg a teli írt A5-ös lapot.
          -Te akartál vásárolni! - mentettem ki magamat.
          -Ti ketten kész vagyon vagytok - mosolygott magához húzva - De mivel mindennél többet értek számomra, ezért essünk túl ezen az egészen!
          -Szuper! - boldogan öletlem meg.

          -Logaaan... néééézd! - álltam meg a kilencedik kiságynál - Ez fantasztikus! - áradoztam.
          -Becky... ezt mondtad a többi nyolcnál is, és még sem vettük meg egyiket sem! - válaszolt unottan Logan.
          -De ez TÉNYLEG jó! - hangsúlyoztam ki a tényleget csillogó szemekkel.
          -Ez egy nagyon jó márkájú kiságy - szólalt meg a mellettem álló elárusítónő, aki itt mindenhez értett.
          -És még pelenkázó is van vele... nem kell megvenni még azt is külön... - kezdtem el a rábeszélő hadműveletet.
          -Mennyi? - kérdezte Logan.
          -450 dollár - vigyorgott az elárusítónő.
          -Mi van? - kiáltott fel Logan - Ez... ez kizsákmányolás! - háborodott fel.
          -Logan... viselkedj! - szóltam le - Ez egyáltalán nem drága... gondol bele, ha külön vennénk egy pelenkázót, akkor drágábban jönnénk ki... így sokkal olcsóbb!
          -Még is mennyivel? 10 dollárral?
          -Légysziii! - néztem rá kiskutya szemekkel. Ez általában sikerülni szokott...
          -Nincs más választásom - fújta ki a bentartott levegőjét megadóan.
          -Imádlak, imádlak, imádlak!!! - kezdtem el ugrándozni - Akkor ezt is írja fel - szóltam az elárusítónak, akit Katnek hívtak.
          -Rendben! - Kat is boldog volt, mert épp most adhatott el egy 450 dolláros kiságyat.
A nap további része ugyanígy telt el... Logan számára kissé pokolian, de nekem tökéletesen.
Este értünk haza. A kocsi tele volt mindenféle kacattal. A többi holmit holnap hozzák az üzlet nagy kocsijával.
          -Mondtam már, hogy ti ketten egy vagyont értek? - szólalt meg Logan, miközben megfogott négy darab tasakot, ami ruhával volt telis tele.
          -Igen... szóba hoztad már - nevettem. Én is segítettem a cipekedésben, és szép lassan kiürítettük a kocsit.
Minden újonnan vett dolgot a gyerekszobába vittünk.
          -Holnap azzal kezdem, hogy mindent elrendezek, és szétválogatom az én ruháimat... de most irtó fáradt vagyok - dőltem el a nappali kanapéján.
          -Amikor te cumisüvegeket nézegettél... vettem egy Mi legyen a neve? könyvet fiú kiadásban - kacagott Logan.
          -Tényleg? - ültem fel mosolyogva - Nézzük meg!
Logan leült mellém a konyvvel a kezében.
          -Próbáljuk ki azt a cselt, hogy egyszer én, majd te kinyitjuk találomra a könyvet, és rámutatunk egy névre... lássuk mi lesz az... - Logan izgatottan elrendezte az ölében a könyvet, majd kinyitotta csak úgy a könyvet és hirtelen rámutatott egy névre.
          -Lane - olvastam fel röhögve - Ugye nem tetszik? - kérdeztem.
          -Nem! - vágta rá, majd átadta nekem a könyvet, és ugyan azt csináltam, amit ő az előbb - Kayden...
Egy ideig csendben voltunk, de szinte egyszerre tört fel belőlünk a nevetés.
          -Most őszintén... ezek milyen nevek? - kivette a kezemből a könyvet - Legyen a 42. oldal 5. neve...
Izgatottan a 42. oldalra lapozott és megkereste az 5. nevet - Darren... ahhj ne mááár
          -Én jövök! - kikaptam a kezéből a könyvet - 83. oldal 3. neve - amint kimondtam már lapozni is kezdtem - Igor.. pff... na jó, szerintem ezt a névválasztást napoljuk el... nincs kedvem most ehhez... aludni akarok.
A csupa hülye névvel teli könyvet letettem magam mellé és elindultam fel a szobánkba.
Mielőtt még bementem volna lefeküdni, benéztem a gyerekszobába, ami zsúfolva volt mindenfélével. Neki támaszkodtam az ajtófélfának és elmosolyodtam.
Már kezdett a szemem előtt leperegni, hogy hogyan fog aludni, hogy Logan grimaszolva fogja tisztába tenni a kis Anonimuszt, miután bekakilt. Ahogy hárman fogunk játszani... és több más kép, ami könnyet csal egy szülő szemébe.
          -Várom már a kis krapekot! - ölelt meg hátulról Logan. Kezeit a kerekedő hasamra csúsztatta és belepuszilt a nyakamba.
          -Én is! - szembe fordultam vele és megcsókoltam - Aludjunk! - mosolyogva elindultunk a hálószobánkba.

Sajnálooom :o

Sziasztok, most sajnos nem új résszel érkeztem, hanem egy 'rossz hírrel'.
Egy jó ideig nem tudok új részeket hozni, mivel nekem is megkezdődött a suli, és a 11. nem lesz könnyű, meg amúgy is nagyon bele kell húznom a tanulásba, mert jövőbe érettségi. :D
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig fogom befagyasztani a blogot, de néhány hétig biztos, hogy igen.
Mivel terveim vannak suli után, ezért mindent bele kell adnom, hogy egy jó érettségi átlaggal fejezzem be tanulmányaimat... remélem megértetek.
Természetesen nem fogom kibírni, hogy hónapokon keresztűl ne hozzak új részt, szóval majd biztos, hogy fogok jelentkezni :)
Remélem megértetek, és őszintén sajnálom :(

 

 

 

35. rész

Sziasztoooook! Először is nagy nagy köszönet nektek! 16 komment(!) és 20 pipa(!) jött össze az előző részhez, aminek elmondhatatlanul örvendek! :) A mosoly az arcomon levakarhatatlan :D Nagy örömet szereztetek nekem és ezt a részt a lehető legboldogabban írom/írtam. Na meg a 34. részt 282-en láttátok :O -aztaaaaa- elmondhatatlanul köszönöm a támogatásotokat! Amúgy bocsánatot kérek, hogy ennyire későn hoztam az új részt, de utolért az írói válsáááág, kétszer írtam újra ezt a részt, és abban reménykedem, hogy ez elnyeri a tetszéseteket. :)

A szavazásnak ugyebár vége :) Azért meglepődtem, hogy 62-en szavaztatok... szép kis szám :D Akkor tehát a baba neme fiú lesz... elnézést kérek a lány pártiaktól, de a többség döntött :D

Remélem továbbra is kapok tőletek pipákat és kommenteket :) :D <3






Jessienek mindent elmondtam. Fejcsóválva fogadta a hírt, miszerint Logan ismét féltékeny Tylerre.
          -Csak azt tudom mondani, hogy azért viselkedik így, mert nagyon szeret - mosolygott kedvesen.
Idegesen az ölemben heverő kezeimre néztem, és eleresztettem egy sóhajt.
          -Figyelj... elhiszem, hogy zavar Logan féltékenységi rohama, de fogd fel úgy az egészet, mint egy szerelmi kitörést - mondta kuncogva - Ne vedd a szívedre... gondolj a szerelmetek gyümölcsére - hogy költői szavakat használjak - ezen már mindketten kacagtunk.
          -Ne érts félre, én nagyon szeretem Logant, és boldog is vagyok mellette... de nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak!
          -Tudom... én is rühellem azt! De valahol azért meg tudom érteni Logant is... - Jessie hirtelen elhallgatott, és a kezében lévő telefonra nézett, ami elkezdett csengetni. Barátnőm elmosolyodott...
          -Ki az? - kérdeztem kíváncsian. Hirtelen össze rezzent, majd a telefonját lefordította, hogy ne lássam ki hívja őt.
          -S-senki - nézett rám komolyan.
          -Na ne röhögtess! Mutasd mááár! - kacagtam, miközben próbáltam megszerezni a telefonját. Közben még egy üzenet is érkezett. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság...
Pár perc után diadalittasan zárkóztam be a fürdőbe Jessie telefonjáva. Kíváncsian ültem le a kád szélére.
          -Becky, kérlek... nyisd ki! - könyörgött az ajtót dörömbölve. Nem törődtem vele... észre vettem, hogy mostanában Jessie furán viselkedik és túlzottan titokzatos, ami nem megszokott nála.
Feloldottam a telefont, és kikerekedett szemekkel olvastam el Kendall nevét, akitől érkezett egy nem fogadott hívás és egy üzenet.
Gondolatban elnézést kértem Jessietől, majd megnyitottam az sms-t:

                    'Nagyon jó volt ma veled! Remélem holnap is megtudjuk oldani, hogy találkozzunk ♥'

          -Jessie! Te ezt el merted hallgatni? - hitetlenkedtem, majd gyorsan a fürdő ajtóhoz siettem, és ki nyitottam azt.

          -Öhm... nem akartuk nagy dobra verni, hogy Kendall és én... - elmosolyodott, de nem tudta folytatni - Haragszol? - nézett rám bűnbánó tekintettel.

          -Dehogy haragszom! Sőt! Örvendek! - kacagva magamhoz öleltem barátnőmet - Most már értem, hogy Kendall miért mosolygott úgy, amikor szembe mentem vele - kuncogtam, miután szétváltunk.

          -Nem akarok elszállni ettől az egésztől... nem akarok csalódni, mint az előző kapcsolatomnál... Kendall mellett boldog vagyok - szemei csak úgy csillogtak.

          -Mióta vagytok együtt? - tettem fel kíváncsian kérdésemet.

          -Két és fél hete? Nem tudom, csak úgy repül az idő mellette - mosolygott szerelmesen.

          -Kendallben megbízhatsz... nem kell félned attól, hogy csalódsz benne! Nyugodtan mutasd ki az igaz érzéseidet... tudom, hogy milyen...

          -Milyen? 

          -Olyan pasi, akit egy lány kívánhat magának... persze rajtam kívül, mert én megtaláltam Logan-t - kacsintottam Jessiere, aki felnevetett.

Egymásra mosolyodtunk, majd egy újabb ölelés után Jessie tele beszélte a fejem, hogy ne menjek el Tylerrel sehova.

          -Az emlegetett szamár éppen hív - néztem a telefonomra.

          -Kérlek... ne vedd fel! - hallottam meg Jessiet.

Kit akarok becsapni? Semmi kedvem ezzel a sráccal lógni...

Egy büszke mosollyal zsebre vágtam a telefonomat és felálltam.

          -Bocsánatot kérek Logantől - indultam el a kijárat felé.

          -Ez a beszéd! - buzdított barátnőm.

A hisztimet próbáltam a terhességre fogni, így valamennyire megnyugodtam.

Amint megérkeztem az ajtóhoz, vettem egy nagy levegőt és benyitottam.

          -Szereted nem? - ez Kendall hangja volt. Tudom, hogy nem illik hallgatózni... deee, én most megszegem ezt az illik-nem illik dolgot.

          -Persze, hogy szeretem! - jött a válasz Logantől.

          -Na akkor fogd vissza magad... kicsit képzeld magadat Becky helyébe... mi lenne, ha neki lennének féltékenységi rohamai? Biztos, hogy nem nagyon örülnél neki - védett meg Kendall.

          -Hát ez is igaz... szerencsés egy fickó vagyok... kevés az olyan nő van, mint Becky!

Logan szavaitól a fellegekben éreztem magam, néma csendben elkezdtem közeledni a srácokhoz... Logan háttal volt nekem... gondoltam meglepem. Kendall szerencsére vette az adást és nem buktatott le.

Kezeimet lassan a szemeire csúsztattam és közel hajoltam a füléhez majd megharaptam azt.

          -Jessica! Csak, hogy itt vagy! - mondta bájos hangon Logan.

Nekem hirtelen lehervadt a mosoly az arcomról és Logan elé futtam.

          -Ki az a Jessica? - vontam kérdőre idegesen.

Logan elkezdett kacagni. Kérdőn néztem rá.
          -Nyugi, csak hülyültem, láttalak... a bútor vissza tükrözött téged - mosolygott Logan.
A bútorra néztem, és tényleg... jól kivehetően látszott benne az alakom.
Kuncogva Logan vállába bokszoltam, majd megcsókoltam.
Miután szétváltunk, észre vettem, hogy Kendall zavartan néz el jobbra.
           -Amúgy drukkolok nektek és Jessienek - szólaltam meg egy olyan mosollyal, ami tudatta vele, hogy mindenről informálódtam.
Kendall tekintetét látván elkezdtem röhögni.
          -Mi? Kendall és Jessie? - kérdezte Logan zavarodott nézéssel.
          -Igen biza... már két és fél hete titokban találkozgatnak - fordultam Loganhez, aki egy kicsit megsértődötten nézte barátját, mivel nem mondta el neki.
          -Csak... nem akartuk, hogy... - hebegett-habogott Kendall.
          -Nem kell a kifogás! - legyintettem - Szerintem nagyon összeilletek - kacsintottam rá.
          -Kösz - hajtotta le fejét kisfiúsan egy szégyenlős mosollyal.
          -Basszus! - kiáltott fel Logan a telefonját bámulva - Ma kell mennünk a dokihoz, hogy megnézzük a babát ultra hangon! - a homlokára csapott.
          -Hupsz - vigyorogtam - Amúgy a te hibád! - hárítottam rá megfeletkezésemet.
          -Miért? - szemöldökei hirtelen az egekbe szöktek.
          -Mert felidegesítettél a féltékenykedéseddel!
          -Jajj, kérlek ne kezdjétek! - állt közénk Kendall.
          -Amúgy Jessienek köszönhető, hogy ide jöttem.... bocsánatot akartam kérni, hogy úgy kiborultam.
          -Áhh, ne fáradj azzal, ugyanis Logan fog bocsánatot kérni - bökte meg barátját Kendall amolyan figyelmeztető mozdulattal.
          -Ja, igen! - Logan letérdepelt (!) majd össze fogta kezeit, mintha imádkozna - Könyörgöm, bocsáss meg nekem... becsület szavamra, hogy soha többé nem leszek féltékeny... Tylerre!
          -Hé! Az utolsó szó nem volt megbeszélve! - förmedt rá a szőkeség.
          -Jójójó... akkor kijavítom... soha többé nem leszek féltékeny egy pasira sem, aki ismer téged...
A Kogan párost elnézve elkapott a röhögőgörcs.
          -Most mi van? - kérdezték egyszerre.
          -Kendall, te betanítottad neki, hogy mit mondjon? - kérdeztem nevetve.
          -Igen... muszáj volt! Reménytelen egy eset - nézett Loganre fejcsóválva.
Kendallről Loganre néztem.
          -Na állj fel onnan! - azzal megfogtam a kezeit és vártam, hogy velem egymagasságba kerüljön - Bármit is csinálsz, én szeretlek! - mondtam egy kis hallgatás után.
          -Még akkor is, ha azt mondom, hogy Tyler hullája itt van a házban? - kérdezte komolyan.
          -M-mi van? - néztem rá hitetlenkedve.
          -Csak viccelteeeem - kacagott ördögien.
          -De bolond vagy! - mosolyogva nyomtam egy puszit a szájára.
Közben Kendall elköszönt és lelépett.
          -Amúgy még akkor is szeretnélet, ha valakinek a hullája itt lenne a házban... sőt, segítenék eltűntetni - vigyorogtam titokzatosan.
Kikerekedett szemekkel nézett rám.
          -Akkor gyere, mert nem szeretném, ha Tyler összevérezné a kocsim csomagtartóját - elindult a kijárat felé.
Lefagyva maradtam ott, ahol eddig álltam. Logan megfordult, és elkezdett futni felém.
Sikítozva próbáltam menekülni. A ház a kacagásunktól csengett, na meg az éles hangomtól.
Végül Logan ágyában kötöttünk ki.
          -Őrült vagy, ugye tudod? - kérdeztem, miközben Logan elhelyezkedett fölöttem egy piszkos mosollyal.
          -Persze, hogy tudom... - lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat, de valami csengetés félbeszakított minket - A fenébe... mennünk kell, ha oda akarunk érni tíz perc alatt a dokihoz - szállt le rólam lebiggyesztett ajkakkal.
          -Majd bepótoljuk - nyomtam egy puszit az orrára, azzal lecsörtettünk a földszintre és meg sem álltunk az autóig.

Logan talán még nálamnál is izgatottabb volt, ugyanis van egy kicsi esély arra, hogy ma meg tudjuk a baba nemét.
          -Becky Wilmer, kérem fáradjon be - kukkantott ki az asszisztens nő a rendelőből.
          -Nem Wilmer, hanem Henderson! - mondta halkan Logan, amit egy kacajjal díjaztam.
Izgatottan felpattantunk kézenfogva és elindultunk egy-egy nagy mosollyal az arcunkon be a rendelőbe.
          -Jó napot! - köszöntünk Logannel.
          -Jó napot! - kaptuk a választ Dr. Freeman-től - Kérem feküdjön le az ágyra és húzza fel a blúzát - adta ki az utasításokat, mialatt előkészített néhány orvosi tárgyat.
Logan minden egyes mozdulatomat követte, pont, mint egy kiskutya.
          -Hány hetes tetszik lenni? - kérdezte tőlem a doktor.
          -Nagy gond lenne, ha tegeződnénk? - tettem fel a kérdést egy kicsit félve.
          -Természetesen... szóval, hány hetes is a baba?
          -Tizenkettő... olvastam, hogy általában ennyi idősen is meglehet tudni a baba nemét... igaz ez? - szólalt meg Logan, amit meglepődve fogadtam.... olvasta? És ennyire tudja, hogy hány hetes?
          -Eléggé ritkán fordul elő, hogy 12 hetesen meglehessen tudni... de ez a baba elhelyezkedésétől is függ.
Miközben beszélgettek, kifeküdtem az ágyon és felhúztam a pólómat a hasamról, hogy Dr. Freeman rátudja kenni a hűs, átlátszó krémet.
          -Akkor? Kíváncsiak vagytok? - kérdezte George (ha már tegeződünk, akkor használom a keresztnevét.)
          -Naná! - vágta rá Logan, aki közben mellettem termett és megszorította a jobb kezemet egy óriási büszke mosollyal - Tuti, hogy kisfiú lesz!
          -Azt csak te hiszed! Kislány lesz! - kezdtem el a szócsatát.
          -Kisfiú! - jött a válasz.
          -Kislány!
          -Kisfiú!
          -Kislá...
          -Hé! Majd az ultrahang eldönti - szakított félbe minket nevetve George, aki a hasamra illesztette a görgős szerkentyűt. Bekapcsolta a kis monitort.
Logan hirtelen erősebben szorította meg a kezemet, amin elmosolyodtam és ránéztem. Teljesen ellágyult a tekintete... egy őszinte és egy büszke mosoly lapult az arcán, amitől könnybe lábadt a szemem.
          -Látjátok? - törte meg a csendet George, miközben a monitorra helyezte mutatóujját - Sajnos olyan pózban van, hogy még nem tudjuk megállapítani a nemét...
          -Szégyenlős, mint az anyja - kuncogott Logan.
          -Igen, ebből is lehet tudni, hogy kislány lesz - néztem rá ördögien.
Nekem mindegy, hogy kislány lesz-e vagy kisfiú... de talán bennem van az, hogy az egyiket jobban szeretném... mindennel így vagyok... De mielőtt bárki is félreértelmezné a dolgokat, egy kisfiúnak is nagyon-nagyon örvendenék.
          -Ne kezdjétek! - szólt le George nevetve.
Logan húzott a szájára egy láthatatlan cipzárt, amit az én nevetésem követett.

George végül készített egy fényképet a babáról, amit gondosan eltettünk. A továbbiakban ellátott néhány tanáccsal is.
Következőkor csak 10 nap múlva jövünk vissza, akkor talán már tudni fogjuk a baba nemét.

Amint haza értünk, az volt az első dolgom, hogy az ultrahangos képet behelyezem egy albumba, ahová csak a baba képeit gyűjtjük. Egy filctollal felfirkantottam a dátumot, na meg azt, hogy hány hetes is a mi kis anonymusunk.
Logannel egymás mellett ültünk és mosolyogva néztük a képet.
          -Hihetetlen - szólalt meg végül - Ennyire nem voltam még boldog, azt hiszem... felbecsülhetetlen egy érzés az, amikor életed szerelmétől lesz egy gyereked - itt rám nézett.
          -Igen, ezt én is elmondhatom... hálás vagyok, hogy te vagy az apa... és, hogy te vagy a férjem - könnyes szemekkel a mellkasába fúrtam az arcomat, és szorosan magamhoz szorítottam Logant.
          -Mindennél jobban szeretlek, és tényleg sajnálom, hogy Tyler miatt felidegesítettelek - itt eltolt magátol, hogy a szemembe nézhessen - Soha nem akarlak elveszíteni, érted?! Úgy érzem, hogy benned megtaláltam a másik felemet... és ez egy csodálatos érzés. Ígérem, hogy örökké ott leszek melletted, és támogatlak, bármi történjék is. Szeretlek, és ezt nem bírom elégszer hangoztatni! - szavai az őszinteségtől voltak nehezek. Minden egyes mondatát mélyen a szívembe zártam.
          -Nekem is nagyon fontos vagy számomra! Hiába, hogy egy nyálas, mesébe illő akármivel indult el a kapcsolatunk... és hiába, hogy ilyen hamar házasodtunk össze, de nagyon szeretlek, és senki mást nem tudnék elképzelni magam mellé, csak téged! És lehet, hogy vannak néha kisebb veszekedéseink, de melyik kapcsolatban nincsenek? Ahol meg nincsenek, az nem is igazi kapcsolat... szóval ezeket a gynge kis összekapásainkat eltudom felejteni, mert szeretlek... és Tyler sem érdekel! - itt a tenyereimbe helyeztem arcát és a homlokomat az ővéhez nyomtam - Csak te érdekelsz, meg a pici!
Rég volt, hogy ennyire kimondjuk őszinte érzéseinket... és ez hiányzott csak. Mindketten akartuk hallani a másiktól, hogy fontosak vagyunk egymásnak.


Másnap korán keltünk, mivel költözünk, és már nagyon szerettünk volna átcuccolni a saját házunkba.
Kiderült, hogy Carlos és Alexa össze akar költözni, szóval még egy emberkével bővülni fog az eltávozók sora.
          -Amúgy ti gondolkodtatok arról Jessievel, hogy összeköltöztök? - kérdeztem a reggeli alatt Kendalltől.
Már a többiek is tudták, hogy Kendall és Jessie járnak.
          -Hohohó... két és fél hete járunk... össze ne házasodjunk-e? - kérdezte nevetve a szőkeség.
          -Csak azért kérdem, mert ketten James-vel maradtok ebben a házban.
          -És Halston lehet, hogy itt fog lakni - vigyorgott.
          -Nekem mindegy, csak legyetek halkak - Kendall kijelentésére mindannyian kacagni kezdtünk.
          -Na persze... pont, amikor fogunk törni a csúcsra, azon fogunk gondolkodni, hogy: -Jajj, vajon Kendall meghallja-e? Hagyjál már - legyintett kacagva James.

A mókás reggelink után mindenki lelépett a saját dolgára, így Logannel nyugodtan tudtunk pakolászni.
          -Az ágyat is elvitetjük? - kiáltottam le a földszintre Logan szobájából.
          -Igen! Majd a költöztetők lehozzák a bútorokat! - jött a válasz.
Egy nyújtózkodás után leballagtam Loganhez és mosolyogva álltam meg előtte.
          -Minden készen áll a költözéshez - szólaltam meg.
          -Remek... amit tudtam azt bepakoltam a kocsiba... még vissza kell jönnünk párszor az apróbb dolgokért - megcsókolt, majd bezártuk az ajtót és elindultunk a kocsival a közös házunkhoz.

Néhány óra múlva már végeztünk a költözéssel... vagyis még nem egészen, mert a költöztetők nem érkeztek meg.
Ahogy ezeket gondoltam, egy hangos duda szó szakította félbe portörülgetésemet.
          -Logaaan! Megjöttek! - kiáltottam az ablakon kinézve.

Szerencsésen sikerült mindent behozni a házba, így mindketten megkönnyebbültünk.
          -Mikor megyünk el vásárolni? - kérdeztem arra utalva, hogy berendezzük a házat.
          -Mi ez a többes szám? - kérdezte magához húzva.
          -Hááát, az lenne a cél, hogy a mi ízlésünknek legyen megfelelő a ház, szóval ketten kellene elmennünk - féltem a válaszotól.
          -Rendben - mondta mosolyogva, én meg örömömben megcsókoltam.
          -Gondoltam egy házavató bulira is.
          -Áhh, benne vagyok, már rég buliztunk együtt a srácokkal...
          -Igen, tehát itt az ideje - mosolygott édesen - És még tudod, hogy minek jött el az ideje?
          -Na minek? - kérdeztem kérdőn ránézve.
          -Az esküvő dátumának leszögezésének az ideje - mondta egy nagy izgatottsággal a hangjában.
          -Júúúújj! - örömömben az ölébe szöktem.
Nemsokára a telefonom elkezdett csengetni.
          -Szia Jess - köszöntem barátnőmnek kilépkedve a medencéhez.
          -Hellóóó, na mit csinál a Lecky páros? - kérdezte kacagva - Nézzetek fel gyorsan twitterre, mert első számú trend a Lecky Is Real
          -Milyen Lecky? Miről beszélsz? - kérdezgettem zavartan.
          -A Rusherek és a te rajongóid elneveztek téged na meg Logant egyfajta Lecky párosnak... úgy, mint például a Kogan vagy a Jarlos...
          -Ez komoly? - néztem nagyot.
Gyorsan befutottam Loganhez és közöltem vele az érdekes hírt. Egyből fogta a telefonját és felnézett twitterre. Igaz volt amit mondott Jessie... a Lecky Is Real volt az első számú trend twitteren.
Ahogy gondoltam, voltak negatív bejegyzések is, de azokat nem vettük figyelembe. Sokan örvendtek annak, hogy összeházasodunk és, hogy lesz babánk... de volt, aki annak ellenére, hogy nem ismert minket, csúnya szavakkal illetett... akkora egy szemétség a gyűlölőktől... de hagyjuk is...
Miután Jessivel befejeztem a beszélgetést, én is felnéztem twitterre, majd írtam egy kedves szöveget a rajongóimnak.
Elég sok üzenet érkezett, de az egyiken megakadt a szemem...

     

34. rész

Sziasztoook :) Új rész a láthatáron :D Nagy köszönet jár nektek, ugyanis 11 pipa van a Tetszik-nél és 7 komment az előző résznél, aminek örvendek! Kérlek továbbra is hagyjatok valami nyomot magatok után, hogy elolvastátok-e az adott részt :) Mivel nem tudom eldönteni, hogy Becky és Logan közös babája fiú vagy lány legyen, ezért rátok bízom a választást :) Jobb felöl meg is tehetitek... szavazzatok, hogy a hónap végén kiderüljön ;D 
 Jó olvasást ♥ ---->




Logannel alapos terepszemlét tartottunk az új gyönyörű házunkban. Nagy szerencse, hogy csak három utcával van arrébb Jessietől, na meg a srácoktól, így nem fogunk eltávolodni a tőlük.
          -Felhívom anyát! - mondtam egy nagy mosollyal az arcomon, ahogy Logan leparkolt a BTR ház előtt.
Kiszálltunk, majd a ház helyett a hátsó udvarnál ágaskodó hintára ültünk le. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam. Kihangosítottam, hogy Logan is hallja, amit anya mond. Három csöngés után fel is vette.
          -Sziaaa - köszöntöttük egyszerre vidáman Logannel.
          -Sziasztok fiatalok... - nem az a megszokott boldog hangja volt...
          -Nagyon-nagyon köszönjük a házat! Eszméletlen! - kezdtem bele a lényegbe - Fel sem tudom fogni, hogy vettetek nekünk egy házat, huuhh...
          -Ugyan Becky, az a lényeg, hogy boldogak legyetek! De, valamit el kell mondanom... 
          -Tudom, Logan is belepótolt valamennyit, de miért nem szóltatok? - nevetgéltem.
Logan magához húzott egy aranyos mosollyal az arcán.
          -Meglepetés volt, de nem erről van szó... - komoly volt. Nem köszöntem meg eléggé?
          -Na meg a medence, huh, nem jutottam szavakhoz. Ja és...
          -Becky!!! - szakított félbe egy kiáltással anya. Meglepődtem.
Felhúzott szemöldökökkel néztem Loganre, majd a telefonra, mintha látnám anyám arckifejezését.
          -M... mi az? - böktem ki végül.
Sóhajtott egy nagyot, de nem szólalt meg... valami nagy baj lehet...
          -Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele... Adam, vagyis apád...
          -Mondd már! - sürgettem felemelve a hangomat.
          -Rákos beteg... - elcsuklott a hangja.
          -Hogy mi? - eleinte csak nagyokat néztem, de lassan előtörtek a könnyeim is. A kezemből kiesett a telefon, amit Logan vett fel.
          -Ez biztos, Alice? - kérdezett rá.
Befogtam a füleimet, nem akartam hallani a választ. Felhúztam magamhoz a lábaimat, és ott ültem tanácstalanul. Hiába, hogy a füleimre tapasztottam tenyereimet, még így is meghallottam anya sírós Igen-jét, amitől még jobban összeroppantam.
          -Mennyi az esélye, hogy túléli? - kérdezősködött Logan helyettem.
          -Ö... öt... öt százalék - kaptuk meg a fájó választ.
Na ne....nem-nem-nem-nem! - visszhangzott a fejemben egy gyenge hang.
          -Még ma oda repülök Londonba! - jelentettem ki határozottan - Szia anya! - azzal kivettem szerelmem kezéből a telefont és véget vetettem a beszélgetésnek.
          -Megyek én is veled! - állt fel Logan.
          -Nem tudsz, mindjárt itt a turnétok, és az új album, stúdiózni fogtok! - néztem fel rá könnyes szemekkel.
          -Kit érdekel az? Most az a fontos, hogy melletted legyek!
          -Maradj Logan, minden rendben lesz, és legalább ti is haladtok... - mondtam ezt fájó szívvel, azért legbelül igenis akartam, hogy velem jöjjön, de nem lehet.
           -Nem érdekel, hogy mit mondasz, veled megyek és kész! - vágott komoly arcot. Némán bementem a házba... kifejezéstelen arccal tudattam a többiekkel, hogy mi történt. Borzongva reagáltak, és a srácok is erősítették, hogy Logan jöjjön velem, mert majd levajazzák ezt a dolgot a menedzserükkel. Végül beleegyeztem... gyorsan bepakoltunk pár fontosnak tűnő cuccot a bőröndjeinkbe, majd felhívtam a repteret, és foglaltam két jegyet Londonba.Fél óra múlva lesz is egy járat.
Remegő hassal átmentem Jesshez.
A reptérre vezető úton meg sem szólaltunk Logannel. Csak ültünk a taxi hátsó ülésén, és mindketten néztünk ki az ablakon. Azon kaptam magam, hogy a sofőr szólt, megérkeztünk. Logan fizetett, mi meg rohantunk be az épületbe, ahol egy kisebb paparazzi tömegbe botlottunk. Szuper... holnap kisírt szemekkel leszek a címlapon.
Logan megfogta a kezemet és valahogy átverekedtük magunkat a fotósokon.
Egy női hang bejelentette, hogy megkezdhetjük a felszállást a Londonba tartó gépre. Miután megvettük a lefoglalt jegyeket, és leadtuk a bőröndöket, egy fokkal nyugodtabban ültem fel a gépre. 
Logan megszorította a bal kezemet, mivel azon a felemen ült.  Egy bátorító, kedves mosolyt is kaptam, ami mindig megmosolyogtat engemet is.
Egy sóhaj után a fejemet a vállára helyeztem, és idegesen elaludtam.



Megérkezésünk után lepakoltunk otthon, majd a lehető leggyorsabban mentünk a kórházba.
A recepciónál egy barna hajú nő üldögélt és reszelte a körmét... már itt tudtam, hogy nem lesz valami kedves. A filmekben is így szokott történni.
          -Jó estét... megtudhatnánk, hogy Adam Wilm...
          -Sajnálom, de nem adhatok ki információkat - vágott a szavamba flegmán. Még fel sem nézett ránk, csak reszelte tovább a körmeit.
          -A lánya vagyok! - mondtam hangosabban, mire felkapta a fejét. Inkább Logant nézte, mint engem... volt képe elvigyorodni, ahogy leste a férjemet(!) - Ez az úriember itt mellettem pedig házas! - nyomtam a képébe a gyűrűs ujjamat. Egyből rám emelte tekintetét.
          -Kérhetnék egy személyi igazolványt? - elkezdte rágni a rágóját... mint valami tehén, amikor kérődzik...
Előkotorásztam a táskámból a kért tárgyat és a kezébe nyomtam. Legszívesebben feldugtam volna a seggébe a pulton lévő vázát, ami üresen állt a jobb kezem mellett. Most ideges vagyok, szóval semmi jót és szépet ne várjanak el tőlem!
Logan a vállamra tett kezével próbált lenyugtatni. Már csak az érintésétől kiáltani tudtam volna, de visszafogott vagyok... 
Pár perc tökölődés után valahogy elindultunk a lifthez. Megnyomtam az 5. emeletre vezető gombot.
          -Láttad, hogy hogyan nézett rád? Biztos már azt képzelte el, hogy milyen lehet veled az ágyban... az a kis szerencsétlen nem tudja, hogy milyen jó vagy! - mondtam előre nézve.
Logan nevetésére kaptam fel a fejemet. Magához húzott és belepuszilt a hajamba.
          -Szeretlek! - mondta a nekem legkedvesebb szót.
          -Én is! 
Ekkor még elég jól éreztem magam, de ahogy a lift egy csilingelő hang után megállt, és lassan kinyíltak ajtajai, megállt bennem a vér.
          -Mit mondott, hányas szoba? - kérdeztem Logant, miután megfogtuk egymás kezét.
          -Négytszáztizenegyes - nézett rám. 
Egy-egy sóhajjal elindultunk megkeresni a 411-es ajtót. Ahogy oda értünk, azt sem tudtam mit csináljak... kopogjak? Vagy inkább meneküljek? De Logan megtette helyettem a kopogást, majd egy halk -Igen?- kiszűrődése után bementünk.
          -Apa! - rohantam le egy nagy-nagy öleléssel - Jól vagy? - tettem fel egy eléggé hülye kérdést könnyes szemekkel.
          -Mondhatni jól... - mosolygott gyengén.
          -Becky! - közeledett anya is, akit ugyanúgy öleltem meg.
Logan kezet fogott apával, míg anyával ölelkeztek.
Az ágy mellé vittem egy széket és leültem. Lassú mozdulatokkal a tenyereim közé helyeztem apa jobb kezét, ami szabadon hevert az ágyon.
          -Figyelj rám jól! - kezdtem neki mondókámnak - Légy erős, és higgy abban, hogy meggyógyulsz, oké? Mert szükségünk van rád! - már mindkettőnk szeméből folytak a sós vízcseppek - Látnod kell, ahogy férjhez megyek! Te kell bevezetned az oltárhoz, érted? - egyre jobban kezdtem sírni - Látnod kell, ahogyan Logan az ujjamra húzza a gyűrűt! Látnod kell az unokádat, aki ide bent van - a kezét a hasamhoz szorítottam - Érted? Ugye nem hagysz itt apa?! Kérlek! - nagy zokogásom közepette megöleltem és úgy áztattam tovább kórházi párnáját.
           -Becky - lassan eltolt magától - Itt már nincs mit csinálni... el kell fogadni a helyzetet... - mondta teljes nyugodtsággal.
          -Hogy mi? Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Miért vagy ilyen önző? Mi lesz velünk? Arra nem gondolsz? - bombáztam meg kérdéseimmel.
          -Becky! Azt hiszed nekem könnyű? Megvan kötve a kezem! Nem tudok semmit csinálni ez ellen! - utalt az állapotára mérgesen - Azt hiszed nem szeretném látni az unokámat? Azt hiszed, hogy nem akarlak bevezetni az oltár elé egy büszke mosollyal? Én sem így terveztem el, hogy a rák magával ragad, és azzal elvágják az élet fonalamat... így alakult Becky, próbálj beletörődni... én már megtettem...
Nem hittem a füleimnek... az én apám soha nem adta fel ilyen könnyen a dolgokat! Mi történhetett? Mindig kitartó volt, de most... nyugodt, és várja, hogy vége legyen, hogy örök sötétség boruljon rá... de én ezt nem akarom!
          -De akkor csak higgy a felépülésedben! Kérlek! - könyörögtem.
          -Tudod jól, hogy soha nem voltam nagy vallásos ember, és nem fogok abba a hülyeségbe esni, hogy hirtelen elkezdek imádkozni meg hinni, hol ott egész életemben nem tettem ilyet... ezt csak a buta emberek csinálják! Elfogadom a helyzetemet... - lehajtotta fejét.
Újból feltört a sírásom és egyenesen Logan karjaiba rohantam. Az ő ölelésére volt szükségem! 
Egy hosszas csend után eltoltam magamtól Logant, majd apa ágyához közeledtem.
          -Igaz, hogy még nem beszéltünk az esküvőről részletesen... de ha ez a helyzet, akkor megtartjuk három hét múlva! - jelentettem ki határozottan.
          -Mi? - kérdezték egyszerre.
          -Igen! Az is lehet, hogy hamarabb kellene... - gondolkodtam el.
          -Nem tudom édesem... - vakargatta fejét zavarodott tekintettel Logan - Eléggé nehéz lesz nekünk az elkövetkező hónap... vagyis nagyon kevés szabadidő...
          -Nem érdekel! - kiáltottam mérgesen - Az apámról van szó!
          -Drágám, nyugodj le - szólt anya hátulról, miközben megfogta a jobb csuklómat.
          -Hogy a francba nyugodjak le? Egyáltalán ti, hogy vagytok ilyen lazák? Hm? - kérdeztem, miután anyához fordultam.
          -Maximum három napom van hátra, jobbik esetben egy-két hetem - mondta rekedtes hangon apa.
Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, de szerencsére Logannek jó a reflexe és elkapott. Görcsösen szorultak ujjaim zöld pólójába. Szédültem... mindenki forgott körülöttem... miért? Miért? - csak ez az egy kérdés zengett a fejemben.
Valahogy feltápászkodtam, és némán elkezdtem figyelni a sovány, megviselt arcú apámat.
          -Anya... beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem, még mindig a betegre meredve.
          -Persze...
Megvártam, míg kimegy a teremből, majd én is követtem.
          -Gondolom nem ma tudtátok meg, hogy apa rákos.
          -Hát nem... körülbelül úgy két hete...
          -Két hete??? - néztem nagyokat. Idegesen karba fontam kezeimet, és kíváncsian vártam anya magyarázkodó szavait. 
          -Mielőtt rám fognád az egészet, apád akarta, hogy ne mondjunk semmit nektek. Nem akarta, hogy elrontsa a nagy boldogságotokat. Egyikünk sem gondolta, hogy rosszindulatú daganata van... csak később derült ki. Azt meg végképp nem akartuk elmondani... de így utólag tudom, hogy rosszul cselekedtünk - szemében megjelent egy könnycsepp.
Néhány másodpercig csak néztük egymást, de végül szorosan magamhoz öleltem, és ketten kezdtünk el zokogni.
          -Tudom, hogy neked is ugyan olyan nehéz, mint nekem. Tisztelem benned, hogy még ilyen helyzetekben is erős vagy! - suttogtam anyának.
          -Probálj meg te is erős maradni, és ne stresszeld magad, mert azzal árthatsz a picinek... nyugodj meg valahogy - arcomat a tenyerei közé fogta. Homlokunk össze ért, és így biztattuk egymást.
Nagyon is tudom, hogy fáj neki minden egyes pillanat, amikor férjét és egyben lelki társát olyan helyzetben látja, amilyenben... de külsőre erős, és ez engem is erősít.
Vagy fél órát a folyosón kellett töltenünk orvosi vizsgálatok miatt. Ez idő alatt anya elment haza, hogy frissítsen magán. Addig mi Logannel maradtunk a kórház kihalt, rideg folyosóján egy-egy széken üldögélve.


Két héttel később is ugyan abban az időben, ugyan ott ültünk... Logan kivételével, mivel neki muszáj volt egy héttel ezelőtt vissza mennie stúdiózni.
          -Sziasztok! - köszönt idegesen Kendra Ericcel az oldalán.
Szorosan magamhoz öleltem nővéremet, majd elmeséltük az elmúlt hét történéseit anyával.
Fel óra múlva ki jött az orvos, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami jó hírt akarna közölni.
          -Sajnálom... - csak ennyit mondott.
Mi azonnal befutottunk a kórterembe, és a köhögő, sápadt arcú családfőhöz siettünk.
          -Apa! - kiáltott Kendra sírva. Oda sietett hozzá és szorosan magához ölelte.
          -Ideje volna mindenkitől elbúcsúznom... - mondta halkan - Az állapotom egyre romlik, és nem szeretném ha itt lennétek akkor... - a hangja elcsuklott. Azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk. Ez nem lehet igaz! Biztos csak valami nagyon rosszat álmodom, és mindjárt felébredek... de nem. Üveges tekintettel figyeltem erőtlen apámat, aki épp Ericcel fogott kezet, majd megölelték egymást.
          -Vigyázz Kendrára! - súgta hallhatóan - Logannek is ezt üzenem - fordult felém egy erőtlen mosollyal. Próbáltam én is egy vigyort magamra erőltetni, majd bólintottam.

Miután kellőképpen elköszöntünk apától, anya még bent maradt. Ahhj, mennyire rossz lehet anyának... annyi év házasság után most elveszíti élete szerelmét... bele sem merek gondolni, ha esetleg iyen történne velem és Logannel. Megbolondultam? Hogy vagyok képes ilyeneket gondolni?!
Idegesen megráztam a fejemet és könnyes szemmel elindultam Kendráék háta mögött...



Három hét után túl voltunk a temetésen, de a hangulat az még mindig fakó volt.
          -Bepakoltad a ruháimat? Mert nincsenek sehol... - közeledett felém Logan mosolyogva.
Ma költözünk be a saját házunkba, és hát nagyban ment a pakolászás...
          -Ott vannak az ajtó melletti piros dobozban - mosolyodtam el halványan a konyha széken üldögélve.
          -Jajj Becky... - tárt karokkal közeledett felém, majd a lehető legszorosabban megölelt. Nekem persze a könnyeim azonnal kiszöktek és lassan áztatni kezdték Logan pólóját - Próbálj megnyugodni... minden rendben lesz - hangján éreztem, hogy mosolyog - Gondolj arra, hogy beköltözünk egy nagyon szép házba, ami csak a miénk! Lesz egy imádnivaló kisbabánk... mi kell ennél több?
          -Hiányzik apa, értsd meg... nem lehet elfelejteni egyik pillanatról a másikra! Ez nem egy seb a lábadon, hogy jobbik esetben egy hét után elmúlik - lassan ellöktem magamtól.
          -Tudom... és azt is tudom, hogy nem érezhetem át azt, amit te, mert velem még nem történt ilyen... de hidd el, hogy közösen átvészeljük a rosszat! - mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett játszadozni a hajammal egy mosoly kíséretében.
Azok a gödröcskék mindig tudnak mosolyt csalni az arcomra. 
          -Szeretlek, ugye tudod? - kérdeztem sok-sok apró csók között.
          -Hát hogyne tudnám - egy kuncogás után hosszasan megcsókolt - Én is téged!

A telefonom csengőhangja zavart meg minket. Elengedtem Logant, és kihalásztam az iPhone-omat. Ahogy megláttam a kijelzőn Tyler Stone nevét, hirtelen beugrott a repülőtéri incidens.
          -Ki az? - kérdezte kíváncsian Logan.
          -T-Tyler - motyogtam - Aki miatt egy jó nagy féltékenységet rendeztél, amikor jöttünk haza London-ból... - emlékeztettem.
          -Ja igeeen... - komolyodott le - Dehát nyomult rád!
Egyet forgattam szemeimem, majd felvettem a telefont.
          -Szia Tyler - mondtam sóhajtva.
          -Helló Becky! Hogy vagy? 
          -Elég jól, te? 
          -Remekül, mert hallom a hangod! - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. Vele ellentétben Logan kezei ökölbe szorultak, mivel hallotta Tylert.
          -Ennek örvendek... de miért csak most hívtál?
          -Eddig Franciaországban voltam, de most vissza jöttem Los Angelesbe... még mindig együtt vagy azzal az énekes gyerekkel? - kérdezte egy kicsit gúnyos hanglejtéssel.
Hirtelen Logan kikapta a kezemből a telefont, majd hangosan, és mérgesen elkezdett beszélni Tylernek...
          -Igen, még mindig vele van, és képzeld össze házasodnak... ja és Becky terhes... feltudod fogni? - az utolsó három szót már kiáltotta, majd erővel kinyomta a telefont és a kezembe tette.
          -Mondd, te normális vagy? - szóltam le meglepődötten és egyben mérgesen.
          -Teljesen! Csak tudattam vele, hogy mi van!
          -Azt hiszed ezzel elérsz valamit? Csak engem húzol fel ezzel a hülye gyerekes viselkedéseddel! - kiáltottam leszállva a székről, ahol eddig ültem.
          -Elérem, hogy többet ne hívjon! - kezdte megemelni a hangját.
          -Várjunk csak... te most elakarsz tiltani a fiú barátaimtól?
          -Ettől ez egytől szeretném, ha megszabadulnál!
          -Tudod mit? Még azért sem! És tudod, hogy mit fogok csinálni? - itt tartottam egy drámai csendet, majd folytattam - Vissza hívom, és elhívom egyet vacsorázni! 
          -Rendben, akkor ezzel az erővel fel is hívhatnám az exemet, ugye?
Egy igen szúros pillantást vetettem rá, majd elindultam a kijárathoz.  Kendall pont akkor toppant be, és szerencsésen neki ütköztem.
          -Hé, nyugi... még a végén lesz valami baj a babával...
          -A babával? - kérdeztem vissza - Rám már senki nem gondol??? - elindult a hisztim... remek.
          -Mi a baj? - össze ráncolta a homlokát.
          -Kérdezd a 'Még mindig féltékeny vagyok!' barátodat! - azzal becsaptam magam mögött az ajtót és átmentem Jessiehez.