2013. december 31., kedd

39. rész

Sziasztok! Szerettem volna hamarabb jönni ezzel a résszel, de ötletem sem volt, hogy mit írjak... kicsit úgy érzem, hogy unalmasak, laposak a részek. Már nem olyan nagy nyüsgéssel írom a részeket, mint régebb. Az olvasók száma is csökkent egy kicsit. Fura, hogy ez zavar, mert eddig úgy voltam, hogy annyira nem érdekel ez, de valahol mégis...
Ez az első blogom, és nem tudok elszakadni tőle, szóval próbálok mindent beleadni... :)

BOLDOG ÚJ ÉVET DRÁGA OLVASÓIM♥ :)



Szeptember 6., Péntek

Két és fél hete foglaltuk le az esküvőt... irtó nehezen, ugyanis kiderült, hogy legalább 6 hónappal ezelőtt kellett volna ezzel foglalkoznunk, de minden simán ment a hisztizésemnek köszönhetően. Zseni vagyok.
A NAGY nap január 19-én lesz... és eszméletlenül be vagyok zsongva.
Ja igen... Logannel úgy döntöttünk, hogy a pici a David nevet kapja. David Henderson.
          -Becky, van egy rossz hírem - közeledett a konyhába, ahol épp mosogattam.
          -Na mondjad... - már lélekben felkészültem a rosszra, bármi is az...
          -New York-ba kell mennünk a bandával - állt meg mellettem.
          -És meddig maradtok? - néztem rá.
          -Tudtommal vasárnapig.
          -Az jó, ugyanis hétfőre vagyok kiírva... igaz, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkor is fogok szülni...
          -Hát ez az... remélem, hogy nem akar hamarabb kijönni innen - simít végig a nagyra nőtt pocakomon.
          -Na persze... szólsz neki, hogy hétfőn jöjjön, és akkor is fog - szóltam nevetve.
          -Az apjára biztos hallgat - vigyorgott - Na megyek bepakolok, két óra múlva indulnom kell...
          -Rendben - nézek utána szomorkásan.

Vasárnap reggel is egyedül ébredtem... nem volt valami kellemes, de kibírtam.
Reflexből a telefonomhoz nyúltam, de semmi jel Logantől.
Legszívesebben lustultam volna még az ágyban és tv-t néztem volna, de erőt vettem magamon és letusoltam.
Éppen készültem volna reggelzni, amikor valami nedveset éreztem a lábamnál. Egyből vettem az adást, mert tudtam, hogy mi történik.
Erős szívdobogással és félelemmel felhívtam Jesst:
          -Szia Becky, hogy vagy? - kérdezte vidáman.
          -Pattanj a kocsiba és gyere ide olyan gyorsan, ahogy csak tudsz, mert elfolyt a magzatvizem! - kiáltottam a mondat második felét rémülten.
          -Mi? Jesszusom! - vidám hangja egyből kétségbeesett lett, és ki is nyomta a telefont.
          -Mit csináljak, mit csináljak? Mitcsináljaaak? - leültem egy székre és mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak, de sehogy sem sikerült... - Jess... sieeeess! - szóltam kérlelően, hátha működik közöttünk valamiféle telepátia.
Idegesen pillantottam minden percben a telefonomra, de szerencsére a 4-nél megérkezett barátnőm.
          -Végre! - mondtam egy kicsit megkönnyebbülve.
          -Jöttem, ahogy csak tudtam! - lihegte - És gyere, hogy tudjunk menni, a kocsit nem állítottam meg!
Próbáltam felállni... Jess mintha jobban izgult volna, ugyanis felkapott és kivezetett a kocsihoz.. Beültetett , majd elindultunk a kórházba.
          -Ne törődj semmivel, csak vegyed a mély levegőket, oké? – pillantott rám minden másodpercben.
          -Fel... kell... hívnom... Logant! – jelentettem ki határozottan a telefonomat keresve. Amint rátaláltam, kikerestem a telefonszámát és hívtam.
          -Majd felhívom én! – próbálta elvenni a telefont tőlem.
          -Az útra figyelj! – hördültem fel.
          -Hé, mi az? – szólalt bele Logan a készülékbe.
          -Elfolyt a magzatvizem! – kiáltottam – Mondd azt, hogy jösztök hazafelé! – kérleltem némi fájdalom közepette.
          -Igazából most jönne egy interjú... de a franc fog elmenni oda... most azonnal megyek a reptérre, és ott vagyok, amint tudok! – motyogta zavartan.
          -Azt ígérted, hogy ott leszel a fiad születésénél! – emlékeztettem.

*Péntek este*

          -Megígérem, hogy bármi is történjék, ott leszek David születésénél! – jelentette ki Logan a csomagjait a kezébe véve az ajtónál.
          -Ha mégis valami ügy folytán nem tudnál jelen lenni a fiúnk születésénél, akkor mi lesz? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
          -Akkor egy teljes hónapig én fogom tisztába tenni a picit – jelentette ki úgy, mintha csak a szomszédba menne.
          -Rendben! – vigyorogtam rá egy huncut félmosollyal, majd elbúcsúztunk.

          -Igen, emlékszem, hogy azt ígértem… csak tudnám, hogy miért mondtam ilyet – hallatszott a hangján, hogy megbánta ígéretét.
          -Na akkor emeld meg a segged és repülj ide, mert a fiadról van szó!
          -Azon vagyok, és nyugodj le… szeretlek! – mondta kedvesen.
          -Én is, Logan… - mosolyodtam el, de a mosolyomat egy hirtelen jött fájás szakította meg – Bakker… mikor vagyunk már ott? – nyöszörögtem Jessnek.
          -Kivel vagy? – kérdezte Logan.
          -Nagyanyámmal… szerinted?
          -Ja, hogy Jessel – nevetett.
          -Hallottam! – mordult fel barátnőm görcsösen a kormányba kapaszkodva.
          -Oké, én most leteszem… és legyél itt, Logan! – figyelmeztettem.
          -Jóóó – azzal letette.



*Logan szemszöge*


          -Srácok, mennem kell! – mondtam, miközben a bőröndömbe dobigáltam a kiszedett ruháimat.
          -Mégis hová? – kérdezte Kendall.
          -Becky és Jess már a kórházba tartanak... muszáj oda érnem a szülésre, mert hanem, én kell tisztába tegyem Davidet egy teljes hónapig! – nézek barátomra.
          -Az szívás – röhög Carlos Jamessel együtt.
Ahogy rájuk néztem összehúzott szemekkel, egyből elhallgattak.
          -Megyünk mi is! - állt fel a fotelből Kendall.
          -Nem muszáj, csak mondjátok el az interjún röviden és tömören, hogy mi van, oké? - azzal bezártam a bőröndömet.
          -Ne hülyülj már, hátra hagyjuk, hogy fontos dolog miatt le kellett lépnünk és mind a négyen megyünk! - tette a vállamra a kezét James.
Elmosolyodtam.
          -Kösz, srácok! - néztem rájuk.
          -Jójó, majd a repülőn nyáladzol tovább, most húzzuk el a csíkot! - sűrgetett Carlos.

Nagy szerencsénkre csak egy óra múlva indult gép, tehát egyebet nem tudtunk csinálni, csak vártunk.
Közben Kendall dobott egy sms-t a menedzserünknek, hogy tisztázza az interjúnkat.
          -Meddig tart a vajúdás? - kérdeztem idegesen.
Úgy néztek rám, mintha épp papnak készülnék.
          -Néhány óráig... de ez embertől függ tudtommal... - válaszolt végül James.
Eleresztettem egy sóhajt és vártam, amíg bejelentik, hogy megkezdhetjük a felszállást a Los Angeles-i repülőre.

Végül 6 óra stressz után landoltunk a LAX reptéren. Fogtunk egy taxit, és egy jó összeget ígérve a sofőrnek, sikeresen és gyorsan hajtottunk a megyei kórházba.
          -Mi van? - kérdezte Kendall kikerekedett szemekkel telefonálás közben.
          -A feleségem szülni fog! - mondtam kétségbeesetten a recepciósnak.
          -Hogy hívják a feleségét? - pillantott rám az idős hölgy a szemüvege mögül.
          -Becky Wilmer...
          -Negyedik emelet... - bökte ki végre a füzetéből.
          -Sietnünk kell! - szólt közbe Kendall.
          -Negyedik emelet! - ismételtem meg - Menjünk már!
Gyorsan a lifthez szaladtunk, beszálltunk és megnyomtam a négyessel ellátott gombot.
          -Jess azt mondta, hogy már nagyon kicsi van... - világosított fel Kendall.
          -Virágot sem hoztunk... - csapott a homlokára Carlos.
          -Még is mikor lett volna időnk rá? Ráér majd.. - legyintett James.
Egy halk hang jelezte, hogy megérkeztünk az adott emeletre.
Kiléptünk a folyosóra.
          -Nézd, mennyi virág van! - utalt az ajtók előtti csokrokra Carlos vigyorogva.
          -Meg ne próbáld! - szóltam rá, de már elindult a folyosón és kiválasztotta a legnagyobb rózsacsokrot.
          -Hová kell menni? - fordultam Kendall felé.
          -Jess a 120-asban van...


          -Milyen nevet írhatok a karszalagjára? - kérdezte Beckytől a nővér.
          -David Hendersont - mosolygott büszkén.
A nővér elment és magunkra hagyott.
           -Annyira aranyos - mondtam a kezemben tartott prücsöknek.
           -Hozd már ide! - kuncogott Becky
Oda léptem a kórházi ágyához és átadtam David-et a szerelmemnek és bebújtam melléjük.
Becky teljesen nyúzott és kifáradt volt, de még így is tündökölt a boldogságtól. A szemei mindent elárultak...
          -Ugye tudod, hogy szeretlek? - kérdeztem őt nézve - Na meg a kissrácot is - megfogtam David kezét és nyomtam rá egy puszit.
           -Igen, én is szeretlek! - félre nézett - Hol szereztétek a virégot? Nagyon szép!
           -Öhm... Carlos nyúlta le a folyosóról - vigyorogtam, mire Becky nevetni kezdett.
           -Nem lehet csalódni bennetek - mosolygott.
           -Megkérem szálljon le az ágyról - szólt rám a nővér, ahogy belépett a szobába.
           -Igenis! - pattantam fel.
         -A babát most elviszem... bármikor megnézhetik a folyosó végén található szobánál.... a többit majd tudatom önnel - nézett Beckyre a kevésbé jókedvű nővér.
          -Rendben... köszönjük - bólintott.
A nővér elvitte Davidet.
          -Annyira nem szimpatikus - utaltam a fehér ruhás nőre.
          -Nem kell figyelembe venni... - nevetett Becky.

Tíz percre rá, mind a nagy ablakos szobához mentünk, ahol láthattuk a kiságyában fekvő Davidet.
Kendall, James és Carlos gratuláltak, Jess, Alexa és Halston pedig teljesen elvoltak alélva. Egyfolytában csak azt mondogatták, hogy 'Jajj! De aranyos!...Kicsi cukorfalat', meg hasonlók.
         -Anyáék már repülőn vannak, úgyogy valamikor estére ők is itt lesznek - mondta Becky, miközben magamhoz öleltem.
           -Rendben... - mosolyogtam rá, és megcsókoltam.


        




2013. december 1., vasárnap

38. rész

Sziasztoook :D Itt is volnék az új résszel :) Mindjárt itt a 40. réééész :O hihetetlen :)
Na de akkor jó olvasást, és kommentelni meg pipálni továbbra is ér  =)
Tudom, hogy rövid lett... vegyétek úgy, hogy ez egy december első napjának a köszöntője rész :))



A srácok ma jönnek haza. Jessel eldöntöttük, hogy készítünk nekik egy meglepetés vacsit nálunk.
A bevásárlás szokás szerint zajlott le...
Becky nyugisan üldögélt a bevásárlóközpont parkolójában lévő Mercedesben, és a KIIS FM-et hallgatta. Ezalatt Jessie fáradtan, de buzgón vásárolgatott az esti vacsorához... röviden ennyi lenne a sztori...
Mindketten úgy gondoltuk jónak, ha nem mutatkozom, mert valahogy nem volt kedvem egy firkászhoz sem, na meg főleg fotóshoz nem...
Épp a desszertnek kezdtünk neki, amikor Kendall hívta Jesst, vagyis ez azt jelentette, hogy már leszálltak a repülőről.
          -Mit mondjak neki? - kérdezte kétségbeesetten barátnőm.
          -Majd én beszélek vele - egy mozdulattal kikaptam a kezéből a telefont, és elfogadtam a hívást. Némán intettem Jessnek, hogy gyors iramban terítse meg az asztalt.
          -Szia cukorfalat! - hallottam meg a szőkét mézes-mázos hangon.
          -Khm - köhintettem zavartan - Becky vagyok - elnevettem magamat.
          -Ó... ööö... Jess hol van? - kérdezte.
          -Hát... izé... tusol! - vágtam rá.
          -Rendben... csak azért hívtam, mert megígértem neki, hogy ha landoltunk akkor adok valami életjelet...
          -Jól tetted... - és akkor ideje volt kigondoljak valami időhúzó akciót - Figyuzz Kendall... kellene hozzatok nekem... ööö... kókusz befőttet - böktem ki egy röhejes dolgot. Jess a konyhában már nevetett.
          -Mit? Kókusz befőttet? - kérdezett vissza összezavarodva. Hallottam, hogy a háttérben ugyanúgy reagáltak a többiek is.
          -Aham - helyeseltem komolyan - A minap vettem kettőt, és most nagyon megkííívántam...
          -És hol vetted ezt a kókusz befőttet? - a hangja nagyon azt sugallta, hogy kevés választja el attól, hogy hülyének nézzen.
          -A központban... nem tudom az üzlet nevét, mert nemrég nyílt... valami bio bolt... - játszodtam magamat.
          -Tudod te, hogy hány bio bolt van a központban? - kérdezte idegesen - Fáradtak vagyunk, nem ér rá
 holnap?
          -NEM! Nekem most kell! - kiáltottam makacsul.
Néma csend volt, meg sem mert szólalni.
          -Hívjatok ha megkaptátok az üzletet... de akkor is hívjatok, ha nem - szólaltam meg nyugodtan... bocsi Kendaaall...
          -Oké... szia - köszönt el kissé lehangoltan.
Amint bontottam a vonalat, kiadtam magamból a röhögések sokaságát és segítettem Jessnek a desszert elkészítésében.

Mire készen lettünk a desszertel, Kendall hívott is.
          -Na? Kaptatok kókusz befőttet? - kérdeztem vidáman.
          -Nem! - jött a gyors válasz - Voltunk 19 üzletben és egyikben sem árultak 'kókusz befőttet'... sőt, még nem is hallottak ilyen hülyeségről. Az egyik elárusító azt is mondta, hogy április 1 már lejárt, szóval ennyit erről... megyünk haza... - sóhajtott egy nagyot.
          -Hozzánk gyertek...
          -Jó - azzal letette a telefont.
Kicsit szégyeltem magamat, de hát majd megértik, ha elmondjuk az okot, hogy miért is csináltuk ezt velük.
          -Készen van minden? - kérdeztem Jesstől.
          -Igen... már csak el kell bújni - mosolygott, majd megölelt - Ne aggódj, megérti.
          -Muszáj lesz - nevettem el magamat.
Mindketten kerestünk egy-egy rejtekhelyet, majd amikor már fordult a kulcs a zárban, elbújtunk.
          -Komolyan nem tudom, hogy milyen kókusz befőttről beszélt... szerintem titokban beszívtak - vihogott Carlos.
          -Az kell nekik... - szólalt meg komoran Logan - csak nem ment el az esze, hisz terhes!
Istenem, Logan... nem gondolhatsz ennyire bolondnak.
           -Megjöttünk! - kiáltotta el magát Kendall.
Persze semmi választ nem adtunk.
          -Hol lehetnek? - kérdezte James.
Adtam egy jelt Jessnek és előugrottunk egy-egy hangos kiáltással. A srácok azért megijedtek... ez volt a cél.
          -Mielőtt még egymás karjaiba borulnánk, meg sötöbö... elmagyaráznátok, hogy mi volt az a kókusz befőttes dolog? - vont kérdőre Kendall.
          -Röviden: időnyerés - vigyorogtam rá Logan karjai között.
          -Időnyerés arra, hogy a szeretőitek elmenjenek? - kérdezte nevetve Carlos.
Kendall és Logan egyből lekomolyodott.
          -Először is... Carlos: bekaphatod... másodszor: gyertek, és megtudjátok - indultam el Logant húzva az ebédlőbe.
Meglátták a megterített asztalt és szinte egyszerre kérdezték...
          -Ezt mind nekünk?
Mivel örültek, ezért mi is Jessel.
          -Igeeen - mosolygott Jess - És remélem ezekután visszavonod a szeretős dolgot - nézett Carlosra összeszűkült szemekkel.
          -Még megfontolom - vigyorgott. Jess megcsapta, mire Carlos odébb futott.

A vacsora elfogyasztása közben élménybeszámolót tartottak, amit mosolyogva, nevetve figyeltünk, ugyanis elmondták a poénos történeteiket is.
Nagyon jó volt újra itthon látni őket, hiányzott mind a négy lökött srác, túl nagy volt a csend.
Amint befejeztük a desszert eltüntetését, hálából a fiúk leszedték az asztalt, majd folytattuk a beszélgetést a nappaliban.
          -Juuuujj, hadd nézzem a hasadaaat - rohant le mosolyogva Logan.
Leült mellém és elkezdte simogatni a három labdához hasonlító pocakomat.
          -Haza jött apuciii - motyogta a picinek.
          -Igeeen, és ebben a percben szűnök meg én - kacagtam Logan hajába borzolva.
          -Dehogy is! - szorosan magához ölelt, majd megcsókolt.
          -Muszáj előttünk enyelegnetek? - takargatta szemeit Carlos - bírjátok ki addig, amíg elmegyünk - öltötte ki ránk a nyelvét.
          -Csak hiányzik neki Alexa - legyintett nevetve James.
          -Tényleg, hol van Halston és Alexa? - kérdezte Jess.
          -Alexa San Franciscoban interjúzik, Halston pedig a nagyszüleinél van - számolt be Kendall.
Egy kis csend után megszólalt Carlos.
          -Szögeztetek már le esküvői időpontot?
Loganre néztem.
          -Még... még nem beszéltünk erről - mondta a többiekre nézve.
          -Igazából azért nem nyaggattalak ezzel, mert nem akartalak terhelni... turné, új album... - érveltem.
          -Holnap elmegyünk egy anyakönyvvezetőhöz, és lefoglalunk egy időpontot, jó? - fordult felém.
          -Komoly? - kérdeztem buzgón, mire bólintott. Örömömben elkezdtem tapsikolni, a többiek pedig nevettek.
          -Mindjárt nagybácsik leszüüünk - szólalt meg James vidáman.
          -Igen - néztem a hasamra egy nagy mosollyal - Kevesebb, mint egy hónap van már... - eszméletlenül vártam, hogy jöjjön el az a bizonyos nap.
De addig is éljük az életünkte, és várunk...