35. rész

Sziasztoooook! Először is nagy nagy köszönet nektek! 16 komment(!) és 20 pipa(!) jött össze az előző részhez, aminek elmondhatatlanul örvendek! :) A mosoly az arcomon levakarhatatlan :D Nagy örömet szereztetek nekem és ezt a részt a lehető legboldogabban írom/írtam. Na meg a 34. részt 282-en láttátok :O -aztaaaaa- elmondhatatlanul köszönöm a támogatásotokat! Amúgy bocsánatot kérek, hogy ennyire későn hoztam az új részt, de utolért az írói válsáááág, kétszer írtam újra ezt a részt, és abban reménykedem, hogy ez elnyeri a tetszéseteket. :)

A szavazásnak ugyebár vége :) Azért meglepődtem, hogy 62-en szavaztatok... szép kis szám :D Akkor tehát a baba neme fiú lesz... elnézést kérek a lány pártiaktól, de a többség döntött :D

Remélem továbbra is kapok tőletek pipákat és kommenteket :) :D <3






Jessienek mindent elmondtam. Fejcsóválva fogadta a hírt, miszerint Logan ismét féltékeny Tylerre.
          -Csak azt tudom mondani, hogy azért viselkedik így, mert nagyon szeret - mosolygott kedvesen.
Idegesen az ölemben heverő kezeimre néztem, és eleresztettem egy sóhajt.
          -Figyelj... elhiszem, hogy zavar Logan féltékenységi rohama, de fogd fel úgy az egészet, mint egy szerelmi kitörést - mondta kuncogva - Ne vedd a szívedre... gondolj a szerelmetek gyümölcsére - hogy költői szavakat használjak - ezen már mindketten kacagtunk.
          -Ne érts félre, én nagyon szeretem Logant, és boldog is vagyok mellette... de nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak!
          -Tudom... én is rühellem azt! De valahol azért meg tudom érteni Logant is... - Jessie hirtelen elhallgatott, és a kezében lévő telefonra nézett, ami elkezdett csengetni. Barátnőm elmosolyodott...
          -Ki az? - kérdeztem kíváncsian. Hirtelen össze rezzent, majd a telefonját lefordította, hogy ne lássam ki hívja őt.
          -S-senki - nézett rám komolyan.
          -Na ne röhögtess! Mutasd mááár! - kacagtam, miközben próbáltam megszerezni a telefonját. Közben még egy üzenet is érkezett. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság...
Pár perc után diadalittasan zárkóztam be a fürdőbe Jessie telefonjáva. Kíváncsian ültem le a kád szélére.
          -Becky, kérlek... nyisd ki! - könyörgött az ajtót dörömbölve. Nem törődtem vele... észre vettem, hogy mostanában Jessie furán viselkedik és túlzottan titokzatos, ami nem megszokott nála.
Feloldottam a telefont, és kikerekedett szemekkel olvastam el Kendall nevét, akitől érkezett egy nem fogadott hívás és egy üzenet.
Gondolatban elnézést kértem Jessietől, majd megnyitottam az sms-t:

                    'Nagyon jó volt ma veled! Remélem holnap is megtudjuk oldani, hogy találkozzunk ♥'

          -Jessie! Te ezt el merted hallgatni? - hitetlenkedtem, majd gyorsan a fürdő ajtóhoz siettem, és ki nyitottam azt.

          -Öhm... nem akartuk nagy dobra verni, hogy Kendall és én... - elmosolyodott, de nem tudta folytatni - Haragszol? - nézett rám bűnbánó tekintettel.

          -Dehogy haragszom! Sőt! Örvendek! - kacagva magamhoz öleltem barátnőmet - Most már értem, hogy Kendall miért mosolygott úgy, amikor szembe mentem vele - kuncogtam, miután szétváltunk.

          -Nem akarok elszállni ettől az egésztől... nem akarok csalódni, mint az előző kapcsolatomnál... Kendall mellett boldog vagyok - szemei csak úgy csillogtak.

          -Mióta vagytok együtt? - tettem fel kíváncsian kérdésemet.

          -Két és fél hete? Nem tudom, csak úgy repül az idő mellette - mosolygott szerelmesen.

          -Kendallben megbízhatsz... nem kell félned attól, hogy csalódsz benne! Nyugodtan mutasd ki az igaz érzéseidet... tudom, hogy milyen...

          -Milyen? 

          -Olyan pasi, akit egy lány kívánhat magának... persze rajtam kívül, mert én megtaláltam Logan-t - kacsintottam Jessiere, aki felnevetett.

Egymásra mosolyodtunk, majd egy újabb ölelés után Jessie tele beszélte a fejem, hogy ne menjek el Tylerrel sehova.

          -Az emlegetett szamár éppen hív - néztem a telefonomra.

          -Kérlek... ne vedd fel! - hallottam meg Jessiet.

Kit akarok becsapni? Semmi kedvem ezzel a sráccal lógni...

Egy büszke mosollyal zsebre vágtam a telefonomat és felálltam.

          -Bocsánatot kérek Logantől - indultam el a kijárat felé.

          -Ez a beszéd! - buzdított barátnőm.

A hisztimet próbáltam a terhességre fogni, így valamennyire megnyugodtam.

Amint megérkeztem az ajtóhoz, vettem egy nagy levegőt és benyitottam.

          -Szereted nem? - ez Kendall hangja volt. Tudom, hogy nem illik hallgatózni... deee, én most megszegem ezt az illik-nem illik dolgot.

          -Persze, hogy szeretem! - jött a válasz Logantől.

          -Na akkor fogd vissza magad... kicsit képzeld magadat Becky helyébe... mi lenne, ha neki lennének féltékenységi rohamai? Biztos, hogy nem nagyon örülnél neki - védett meg Kendall.

          -Hát ez is igaz... szerencsés egy fickó vagyok... kevés az olyan nő van, mint Becky!

Logan szavaitól a fellegekben éreztem magam, néma csendben elkezdtem közeledni a srácokhoz... Logan háttal volt nekem... gondoltam meglepem. Kendall szerencsére vette az adást és nem buktatott le.

Kezeimet lassan a szemeire csúsztattam és közel hajoltam a füléhez majd megharaptam azt.

          -Jessica! Csak, hogy itt vagy! - mondta bájos hangon Logan.

Nekem hirtelen lehervadt a mosoly az arcomról és Logan elé futtam.

          -Ki az a Jessica? - vontam kérdőre idegesen.

Logan elkezdett kacagni. Kérdőn néztem rá.
          -Nyugi, csak hülyültem, láttalak... a bútor vissza tükrözött téged - mosolygott Logan.
A bútorra néztem, és tényleg... jól kivehetően látszott benne az alakom.
Kuncogva Logan vállába bokszoltam, majd megcsókoltam.
Miután szétváltunk, észre vettem, hogy Kendall zavartan néz el jobbra.
           -Amúgy drukkolok nektek és Jessienek - szólaltam meg egy olyan mosollyal, ami tudatta vele, hogy mindenről informálódtam.
Kendall tekintetét látván elkezdtem röhögni.
          -Mi? Kendall és Jessie? - kérdezte Logan zavarodott nézéssel.
          -Igen biza... már két és fél hete titokban találkozgatnak - fordultam Loganhez, aki egy kicsit megsértődötten nézte barátját, mivel nem mondta el neki.
          -Csak... nem akartuk, hogy... - hebegett-habogott Kendall.
          -Nem kell a kifogás! - legyintettem - Szerintem nagyon összeilletek - kacsintottam rá.
          -Kösz - hajtotta le fejét kisfiúsan egy szégyenlős mosollyal.
          -Basszus! - kiáltott fel Logan a telefonját bámulva - Ma kell mennünk a dokihoz, hogy megnézzük a babát ultra hangon! - a homlokára csapott.
          -Hupsz - vigyorogtam - Amúgy a te hibád! - hárítottam rá megfeletkezésemet.
          -Miért? - szemöldökei hirtelen az egekbe szöktek.
          -Mert felidegesítettél a féltékenykedéseddel!
          -Jajj, kérlek ne kezdjétek! - állt közénk Kendall.
          -Amúgy Jessienek köszönhető, hogy ide jöttem.... bocsánatot akartam kérni, hogy úgy kiborultam.
          -Áhh, ne fáradj azzal, ugyanis Logan fog bocsánatot kérni - bökte meg barátját Kendall amolyan figyelmeztető mozdulattal.
          -Ja, igen! - Logan letérdepelt (!) majd össze fogta kezeit, mintha imádkozna - Könyörgöm, bocsáss meg nekem... becsület szavamra, hogy soha többé nem leszek féltékeny... Tylerre!
          -Hé! Az utolsó szó nem volt megbeszélve! - förmedt rá a szőkeség.
          -Jójójó... akkor kijavítom... soha többé nem leszek féltékeny egy pasira sem, aki ismer téged...
A Kogan párost elnézve elkapott a röhögőgörcs.
          -Most mi van? - kérdezték egyszerre.
          -Kendall, te betanítottad neki, hogy mit mondjon? - kérdeztem nevetve.
          -Igen... muszáj volt! Reménytelen egy eset - nézett Loganre fejcsóválva.
Kendallről Loganre néztem.
          -Na állj fel onnan! - azzal megfogtam a kezeit és vártam, hogy velem egymagasságba kerüljön - Bármit is csinálsz, én szeretlek! - mondtam egy kis hallgatás után.
          -Még akkor is, ha azt mondom, hogy Tyler hullája itt van a házban? - kérdezte komolyan.
          -M-mi van? - néztem rá hitetlenkedve.
          -Csak viccelteeeem - kacagott ördögien.
          -De bolond vagy! - mosolyogva nyomtam egy puszit a szájára.
Közben Kendall elköszönt és lelépett.
          -Amúgy még akkor is szeretnélet, ha valakinek a hullája itt lenne a házban... sőt, segítenék eltűntetni - vigyorogtam titokzatosan.
Kikerekedett szemekkel nézett rám.
          -Akkor gyere, mert nem szeretném, ha Tyler összevérezné a kocsim csomagtartóját - elindult a kijárat felé.
Lefagyva maradtam ott, ahol eddig álltam. Logan megfordult, és elkezdett futni felém.
Sikítozva próbáltam menekülni. A ház a kacagásunktól csengett, na meg az éles hangomtól.
Végül Logan ágyában kötöttünk ki.
          -Őrült vagy, ugye tudod? - kérdeztem, miközben Logan elhelyezkedett fölöttem egy piszkos mosollyal.
          -Persze, hogy tudom... - lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat, de valami csengetés félbeszakított minket - A fenébe... mennünk kell, ha oda akarunk érni tíz perc alatt a dokihoz - szállt le rólam lebiggyesztett ajkakkal.
          -Majd bepótoljuk - nyomtam egy puszit az orrára, azzal lecsörtettünk a földszintre és meg sem álltunk az autóig.

Logan talán még nálamnál is izgatottabb volt, ugyanis van egy kicsi esély arra, hogy ma meg tudjuk a baba nemét.
          -Becky Wilmer, kérem fáradjon be - kukkantott ki az asszisztens nő a rendelőből.
          -Nem Wilmer, hanem Henderson! - mondta halkan Logan, amit egy kacajjal díjaztam.
Izgatottan felpattantunk kézenfogva és elindultunk egy-egy nagy mosollyal az arcunkon be a rendelőbe.
          -Jó napot! - köszöntünk Logannel.
          -Jó napot! - kaptuk a választ Dr. Freeman-től - Kérem feküdjön le az ágyra és húzza fel a blúzát - adta ki az utasításokat, mialatt előkészített néhány orvosi tárgyat.
Logan minden egyes mozdulatomat követte, pont, mint egy kiskutya.
          -Hány hetes tetszik lenni? - kérdezte tőlem a doktor.
          -Nagy gond lenne, ha tegeződnénk? - tettem fel a kérdést egy kicsit félve.
          -Természetesen... szóval, hány hetes is a baba?
          -Tizenkettő... olvastam, hogy általában ennyi idősen is meglehet tudni a baba nemét... igaz ez? - szólalt meg Logan, amit meglepődve fogadtam.... olvasta? És ennyire tudja, hogy hány hetes?
          -Eléggé ritkán fordul elő, hogy 12 hetesen meglehessen tudni... de ez a baba elhelyezkedésétől is függ.
Miközben beszélgettek, kifeküdtem az ágyon és felhúztam a pólómat a hasamról, hogy Dr. Freeman rátudja kenni a hűs, átlátszó krémet.
          -Akkor? Kíváncsiak vagytok? - kérdezte George (ha már tegeződünk, akkor használom a keresztnevét.)
          -Naná! - vágta rá Logan, aki közben mellettem termett és megszorította a jobb kezemet egy óriási büszke mosollyal - Tuti, hogy kisfiú lesz!
          -Azt csak te hiszed! Kislány lesz! - kezdtem el a szócsatát.
          -Kisfiú! - jött a válasz.
          -Kislány!
          -Kisfiú!
          -Kislá...
          -Hé! Majd az ultrahang eldönti - szakított félbe minket nevetve George, aki a hasamra illesztette a görgős szerkentyűt. Bekapcsolta a kis monitort.
Logan hirtelen erősebben szorította meg a kezemet, amin elmosolyodtam és ránéztem. Teljesen ellágyult a tekintete... egy őszinte és egy büszke mosoly lapult az arcán, amitől könnybe lábadt a szemem.
          -Látjátok? - törte meg a csendet George, miközben a monitorra helyezte mutatóujját - Sajnos olyan pózban van, hogy még nem tudjuk megállapítani a nemét...
          -Szégyenlős, mint az anyja - kuncogott Logan.
          -Igen, ebből is lehet tudni, hogy kislány lesz - néztem rá ördögien.
Nekem mindegy, hogy kislány lesz-e vagy kisfiú... de talán bennem van az, hogy az egyiket jobban szeretném... mindennel így vagyok... De mielőtt bárki is félreértelmezné a dolgokat, egy kisfiúnak is nagyon-nagyon örvendenék.
          -Ne kezdjétek! - szólt le George nevetve.
Logan húzott a szájára egy láthatatlan cipzárt, amit az én nevetésem követett.

George végül készített egy fényképet a babáról, amit gondosan eltettünk. A továbbiakban ellátott néhány tanáccsal is.
Következőkor csak 10 nap múlva jövünk vissza, akkor talán már tudni fogjuk a baba nemét.

Amint haza értünk, az volt az első dolgom, hogy az ultrahangos képet behelyezem egy albumba, ahová csak a baba képeit gyűjtjük. Egy filctollal felfirkantottam a dátumot, na meg azt, hogy hány hetes is a mi kis anonymusunk.
Logannel egymás mellett ültünk és mosolyogva néztük a képet.
          -Hihetetlen - szólalt meg végül - Ennyire nem voltam még boldog, azt hiszem... felbecsülhetetlen egy érzés az, amikor életed szerelmétől lesz egy gyereked - itt rám nézett.
          -Igen, ezt én is elmondhatom... hálás vagyok, hogy te vagy az apa... és, hogy te vagy a férjem - könnyes szemekkel a mellkasába fúrtam az arcomat, és szorosan magamhoz szorítottam Logant.
          -Mindennél jobban szeretlek, és tényleg sajnálom, hogy Tyler miatt felidegesítettelek - itt eltolt magátol, hogy a szemembe nézhessen - Soha nem akarlak elveszíteni, érted?! Úgy érzem, hogy benned megtaláltam a másik felemet... és ez egy csodálatos érzés. Ígérem, hogy örökké ott leszek melletted, és támogatlak, bármi történjék is. Szeretlek, és ezt nem bírom elégszer hangoztatni! - szavai az őszinteségtől voltak nehezek. Minden egyes mondatát mélyen a szívembe zártam.
          -Nekem is nagyon fontos vagy számomra! Hiába, hogy egy nyálas, mesébe illő akármivel indult el a kapcsolatunk... és hiába, hogy ilyen hamar házasodtunk össze, de nagyon szeretlek, és senki mást nem tudnék elképzelni magam mellé, csak téged! És lehet, hogy vannak néha kisebb veszekedéseink, de melyik kapcsolatban nincsenek? Ahol meg nincsenek, az nem is igazi kapcsolat... szóval ezeket a gynge kis összekapásainkat eltudom felejteni, mert szeretlek... és Tyler sem érdekel! - itt a tenyereimbe helyeztem arcát és a homlokomat az ővéhez nyomtam - Csak te érdekelsz, meg a pici!
Rég volt, hogy ennyire kimondjuk őszinte érzéseinket... és ez hiányzott csak. Mindketten akartuk hallani a másiktól, hogy fontosak vagyunk egymásnak.


Másnap korán keltünk, mivel költözünk, és már nagyon szerettünk volna átcuccolni a saját házunkba.
Kiderült, hogy Carlos és Alexa össze akar költözni, szóval még egy emberkével bővülni fog az eltávozók sora.
          -Amúgy ti gondolkodtatok arról Jessievel, hogy összeköltöztök? - kérdeztem a reggeli alatt Kendalltől.
Már a többiek is tudták, hogy Kendall és Jessie járnak.
          -Hohohó... két és fél hete járunk... össze ne házasodjunk-e? - kérdezte nevetve a szőkeség.
          -Csak azért kérdem, mert ketten James-vel maradtok ebben a házban.
          -És Halston lehet, hogy itt fog lakni - vigyorgott.
          -Nekem mindegy, csak legyetek halkak - Kendall kijelentésére mindannyian kacagni kezdtünk.
          -Na persze... pont, amikor fogunk törni a csúcsra, azon fogunk gondolkodni, hogy: -Jajj, vajon Kendall meghallja-e? Hagyjál már - legyintett kacagva James.

A mókás reggelink után mindenki lelépett a saját dolgára, így Logannel nyugodtan tudtunk pakolászni.
          -Az ágyat is elvitetjük? - kiáltottam le a földszintre Logan szobájából.
          -Igen! Majd a költöztetők lehozzák a bútorokat! - jött a válasz.
Egy nyújtózkodás után leballagtam Loganhez és mosolyogva álltam meg előtte.
          -Minden készen áll a költözéshez - szólaltam meg.
          -Remek... amit tudtam azt bepakoltam a kocsiba... még vissza kell jönnünk párszor az apróbb dolgokért - megcsókolt, majd bezártuk az ajtót és elindultunk a kocsival a közös házunkhoz.

Néhány óra múlva már végeztünk a költözéssel... vagyis még nem egészen, mert a költöztetők nem érkeztek meg.
Ahogy ezeket gondoltam, egy hangos duda szó szakította félbe portörülgetésemet.
          -Logaaan! Megjöttek! - kiáltottam az ablakon kinézve.

Szerencsésen sikerült mindent behozni a házba, így mindketten megkönnyebbültünk.
          -Mikor megyünk el vásárolni? - kérdeztem arra utalva, hogy berendezzük a házat.
          -Mi ez a többes szám? - kérdezte magához húzva.
          -Hááát, az lenne a cél, hogy a mi ízlésünknek legyen megfelelő a ház, szóval ketten kellene elmennünk - féltem a válaszotól.
          -Rendben - mondta mosolyogva, én meg örömömben megcsókoltam.
          -Gondoltam egy házavató bulira is.
          -Áhh, benne vagyok, már rég buliztunk együtt a srácokkal...
          -Igen, tehát itt az ideje - mosolygott édesen - És még tudod, hogy minek jött el az ideje?
          -Na minek? - kérdeztem kérdőn ránézve.
          -Az esküvő dátumának leszögezésének az ideje - mondta egy nagy izgatottsággal a hangjában.
          -Júúúújj! - örömömben az ölébe szöktem.
Nemsokára a telefonom elkezdett csengetni.
          -Szia Jess - köszöntem barátnőmnek kilépkedve a medencéhez.
          -Hellóóó, na mit csinál a Lecky páros? - kérdezte kacagva - Nézzetek fel gyorsan twitterre, mert első számú trend a Lecky Is Real
          -Milyen Lecky? Miről beszélsz? - kérdezgettem zavartan.
          -A Rusherek és a te rajongóid elneveztek téged na meg Logant egyfajta Lecky párosnak... úgy, mint például a Kogan vagy a Jarlos...
          -Ez komoly? - néztem nagyot.
Gyorsan befutottam Loganhez és közöltem vele az érdekes hírt. Egyből fogta a telefonját és felnézett twitterre. Igaz volt amit mondott Jessie... a Lecky Is Real volt az első számú trend twitteren.
Ahogy gondoltam, voltak negatív bejegyzések is, de azokat nem vettük figyelembe. Sokan örvendtek annak, hogy összeházasodunk és, hogy lesz babánk... de volt, aki annak ellenére, hogy nem ismert minket, csúnya szavakkal illetett... akkora egy szemétség a gyűlölőktől... de hagyjuk is...
Miután Jessivel befejeztem a beszélgetést, én is felnéztem twitterre, majd írtam egy kedves szöveget a rajongóimnak.
Elég sok üzenet érkezett, de az egyiken megakadt a szemem...

     

34. rész

Sziasztoook :) Új rész a láthatáron :D Nagy köszönet jár nektek, ugyanis 11 pipa van a Tetszik-nél és 7 komment az előző résznél, aminek örvendek! Kérlek továbbra is hagyjatok valami nyomot magatok után, hogy elolvastátok-e az adott részt :) Mivel nem tudom eldönteni, hogy Becky és Logan közös babája fiú vagy lány legyen, ezért rátok bízom a választást :) Jobb felöl meg is tehetitek... szavazzatok, hogy a hónap végén kiderüljön ;D 
 Jó olvasást ♥ ---->




Logannel alapos terepszemlét tartottunk az új gyönyörű házunkban. Nagy szerencse, hogy csak három utcával van arrébb Jessietől, na meg a srácoktól, így nem fogunk eltávolodni a tőlük.
          -Felhívom anyát! - mondtam egy nagy mosollyal az arcomon, ahogy Logan leparkolt a BTR ház előtt.
Kiszálltunk, majd a ház helyett a hátsó udvarnál ágaskodó hintára ültünk le. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam. Kihangosítottam, hogy Logan is hallja, amit anya mond. Három csöngés után fel is vette.
          -Sziaaa - köszöntöttük egyszerre vidáman Logannel.
          -Sziasztok fiatalok... - nem az a megszokott boldog hangja volt...
          -Nagyon-nagyon köszönjük a házat! Eszméletlen! - kezdtem bele a lényegbe - Fel sem tudom fogni, hogy vettetek nekünk egy házat, huuhh...
          -Ugyan Becky, az a lényeg, hogy boldogak legyetek! De, valamit el kell mondanom... 
          -Tudom, Logan is belepótolt valamennyit, de miért nem szóltatok? - nevetgéltem.
Logan magához húzott egy aranyos mosollyal az arcán.
          -Meglepetés volt, de nem erről van szó... - komoly volt. Nem köszöntem meg eléggé?
          -Na meg a medence, huh, nem jutottam szavakhoz. Ja és...
          -Becky!!! - szakított félbe egy kiáltással anya. Meglepődtem.
Felhúzott szemöldökökkel néztem Loganre, majd a telefonra, mintha látnám anyám arckifejezését.
          -M... mi az? - böktem ki végül.
Sóhajtott egy nagyot, de nem szólalt meg... valami nagy baj lehet...
          -Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele... Adam, vagyis apád...
          -Mondd már! - sürgettem felemelve a hangomat.
          -Rákos beteg... - elcsuklott a hangja.
          -Hogy mi? - eleinte csak nagyokat néztem, de lassan előtörtek a könnyeim is. A kezemből kiesett a telefon, amit Logan vett fel.
          -Ez biztos, Alice? - kérdezett rá.
Befogtam a füleimet, nem akartam hallani a választ. Felhúztam magamhoz a lábaimat, és ott ültem tanácstalanul. Hiába, hogy a füleimre tapasztottam tenyereimet, még így is meghallottam anya sírós Igen-jét, amitől még jobban összeroppantam.
          -Mennyi az esélye, hogy túléli? - kérdezősködött Logan helyettem.
          -Ö... öt... öt százalék - kaptuk meg a fájó választ.
Na ne....nem-nem-nem-nem! - visszhangzott a fejemben egy gyenge hang.
          -Még ma oda repülök Londonba! - jelentettem ki határozottan - Szia anya! - azzal kivettem szerelmem kezéből a telefont és véget vetettem a beszélgetésnek.
          -Megyek én is veled! - állt fel Logan.
          -Nem tudsz, mindjárt itt a turnétok, és az új album, stúdiózni fogtok! - néztem fel rá könnyes szemekkel.
          -Kit érdekel az? Most az a fontos, hogy melletted legyek!
          -Maradj Logan, minden rendben lesz, és legalább ti is haladtok... - mondtam ezt fájó szívvel, azért legbelül igenis akartam, hogy velem jöjjön, de nem lehet.
           -Nem érdekel, hogy mit mondasz, veled megyek és kész! - vágott komoly arcot. Némán bementem a házba... kifejezéstelen arccal tudattam a többiekkel, hogy mi történt. Borzongva reagáltak, és a srácok is erősítették, hogy Logan jöjjön velem, mert majd levajazzák ezt a dolgot a menedzserükkel. Végül beleegyeztem... gyorsan bepakoltunk pár fontosnak tűnő cuccot a bőröndjeinkbe, majd felhívtam a repteret, és foglaltam két jegyet Londonba.Fél óra múlva lesz is egy járat.
Remegő hassal átmentem Jesshez.
A reptérre vezető úton meg sem szólaltunk Logannel. Csak ültünk a taxi hátsó ülésén, és mindketten néztünk ki az ablakon. Azon kaptam magam, hogy a sofőr szólt, megérkeztünk. Logan fizetett, mi meg rohantunk be az épületbe, ahol egy kisebb paparazzi tömegbe botlottunk. Szuper... holnap kisírt szemekkel leszek a címlapon.
Logan megfogta a kezemet és valahogy átverekedtük magunkat a fotósokon.
Egy női hang bejelentette, hogy megkezdhetjük a felszállást a Londonba tartó gépre. Miután megvettük a lefoglalt jegyeket, és leadtuk a bőröndöket, egy fokkal nyugodtabban ültem fel a gépre. 
Logan megszorította a bal kezemet, mivel azon a felemen ült.  Egy bátorító, kedves mosolyt is kaptam, ami mindig megmosolyogtat engemet is.
Egy sóhaj után a fejemet a vállára helyeztem, és idegesen elaludtam.



Megérkezésünk után lepakoltunk otthon, majd a lehető leggyorsabban mentünk a kórházba.
A recepciónál egy barna hajú nő üldögélt és reszelte a körmét... már itt tudtam, hogy nem lesz valami kedves. A filmekben is így szokott történni.
          -Jó estét... megtudhatnánk, hogy Adam Wilm...
          -Sajnálom, de nem adhatok ki információkat - vágott a szavamba flegmán. Még fel sem nézett ránk, csak reszelte tovább a körmeit.
          -A lánya vagyok! - mondtam hangosabban, mire felkapta a fejét. Inkább Logant nézte, mint engem... volt képe elvigyorodni, ahogy leste a férjemet(!) - Ez az úriember itt mellettem pedig házas! - nyomtam a képébe a gyűrűs ujjamat. Egyből rám emelte tekintetét.
          -Kérhetnék egy személyi igazolványt? - elkezdte rágni a rágóját... mint valami tehén, amikor kérődzik...
Előkotorásztam a táskámból a kért tárgyat és a kezébe nyomtam. Legszívesebben feldugtam volna a seggébe a pulton lévő vázát, ami üresen állt a jobb kezem mellett. Most ideges vagyok, szóval semmi jót és szépet ne várjanak el tőlem!
Logan a vállamra tett kezével próbált lenyugtatni. Már csak az érintésétől kiáltani tudtam volna, de visszafogott vagyok... 
Pár perc tökölődés után valahogy elindultunk a lifthez. Megnyomtam az 5. emeletre vezető gombot.
          -Láttad, hogy hogyan nézett rád? Biztos már azt képzelte el, hogy milyen lehet veled az ágyban... az a kis szerencsétlen nem tudja, hogy milyen jó vagy! - mondtam előre nézve.
Logan nevetésére kaptam fel a fejemet. Magához húzott és belepuszilt a hajamba.
          -Szeretlek! - mondta a nekem legkedvesebb szót.
          -Én is! 
Ekkor még elég jól éreztem magam, de ahogy a lift egy csilingelő hang után megállt, és lassan kinyíltak ajtajai, megállt bennem a vér.
          -Mit mondott, hányas szoba? - kérdeztem Logant, miután megfogtuk egymás kezét.
          -Négytszáztizenegyes - nézett rám. 
Egy-egy sóhajjal elindultunk megkeresni a 411-es ajtót. Ahogy oda értünk, azt sem tudtam mit csináljak... kopogjak? Vagy inkább meneküljek? De Logan megtette helyettem a kopogást, majd egy halk -Igen?- kiszűrődése után bementünk.
          -Apa! - rohantam le egy nagy-nagy öleléssel - Jól vagy? - tettem fel egy eléggé hülye kérdést könnyes szemekkel.
          -Mondhatni jól... - mosolygott gyengén.
          -Becky! - közeledett anya is, akit ugyanúgy öleltem meg.
Logan kezet fogott apával, míg anyával ölelkeztek.
Az ágy mellé vittem egy széket és leültem. Lassú mozdulatokkal a tenyereim közé helyeztem apa jobb kezét, ami szabadon hevert az ágyon.
          -Figyelj rám jól! - kezdtem neki mondókámnak - Légy erős, és higgy abban, hogy meggyógyulsz, oké? Mert szükségünk van rád! - már mindkettőnk szeméből folytak a sós vízcseppek - Látnod kell, ahogy férjhez megyek! Te kell bevezetned az oltárhoz, érted? - egyre jobban kezdtem sírni - Látnod kell, ahogyan Logan az ujjamra húzza a gyűrűt! Látnod kell az unokádat, aki ide bent van - a kezét a hasamhoz szorítottam - Érted? Ugye nem hagysz itt apa?! Kérlek! - nagy zokogásom közepette megöleltem és úgy áztattam tovább kórházi párnáját.
           -Becky - lassan eltolt magától - Itt már nincs mit csinálni... el kell fogadni a helyzetet... - mondta teljes nyugodtsággal.
          -Hogy mi? Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Miért vagy ilyen önző? Mi lesz velünk? Arra nem gondolsz? - bombáztam meg kérdéseimmel.
          -Becky! Azt hiszed nekem könnyű? Megvan kötve a kezem! Nem tudok semmit csinálni ez ellen! - utalt az állapotára mérgesen - Azt hiszed nem szeretném látni az unokámat? Azt hiszed, hogy nem akarlak bevezetni az oltár elé egy büszke mosollyal? Én sem így terveztem el, hogy a rák magával ragad, és azzal elvágják az élet fonalamat... így alakult Becky, próbálj beletörődni... én már megtettem...
Nem hittem a füleimnek... az én apám soha nem adta fel ilyen könnyen a dolgokat! Mi történhetett? Mindig kitartó volt, de most... nyugodt, és várja, hogy vége legyen, hogy örök sötétség boruljon rá... de én ezt nem akarom!
          -De akkor csak higgy a felépülésedben! Kérlek! - könyörögtem.
          -Tudod jól, hogy soha nem voltam nagy vallásos ember, és nem fogok abba a hülyeségbe esni, hogy hirtelen elkezdek imádkozni meg hinni, hol ott egész életemben nem tettem ilyet... ezt csak a buta emberek csinálják! Elfogadom a helyzetemet... - lehajtotta fejét.
Újból feltört a sírásom és egyenesen Logan karjaiba rohantam. Az ő ölelésére volt szükségem! 
Egy hosszas csend után eltoltam magamtól Logant, majd apa ágyához közeledtem.
          -Igaz, hogy még nem beszéltünk az esküvőről részletesen... de ha ez a helyzet, akkor megtartjuk három hét múlva! - jelentettem ki határozottan.
          -Mi? - kérdezték egyszerre.
          -Igen! Az is lehet, hogy hamarabb kellene... - gondolkodtam el.
          -Nem tudom édesem... - vakargatta fejét zavarodott tekintettel Logan - Eléggé nehéz lesz nekünk az elkövetkező hónap... vagyis nagyon kevés szabadidő...
          -Nem érdekel! - kiáltottam mérgesen - Az apámról van szó!
          -Drágám, nyugodj le - szólt anya hátulról, miközben megfogta a jobb csuklómat.
          -Hogy a francba nyugodjak le? Egyáltalán ti, hogy vagytok ilyen lazák? Hm? - kérdeztem, miután anyához fordultam.
          -Maximum három napom van hátra, jobbik esetben egy-két hetem - mondta rekedtes hangon apa.
Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, de szerencsére Logannek jó a reflexe és elkapott. Görcsösen szorultak ujjaim zöld pólójába. Szédültem... mindenki forgott körülöttem... miért? Miért? - csak ez az egy kérdés zengett a fejemben.
Valahogy feltápászkodtam, és némán elkezdtem figyelni a sovány, megviselt arcú apámat.
          -Anya... beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem, még mindig a betegre meredve.
          -Persze...
Megvártam, míg kimegy a teremből, majd én is követtem.
          -Gondolom nem ma tudtátok meg, hogy apa rákos.
          -Hát nem... körülbelül úgy két hete...
          -Két hete??? - néztem nagyokat. Idegesen karba fontam kezeimet, és kíváncsian vártam anya magyarázkodó szavait. 
          -Mielőtt rám fognád az egészet, apád akarta, hogy ne mondjunk semmit nektek. Nem akarta, hogy elrontsa a nagy boldogságotokat. Egyikünk sem gondolta, hogy rosszindulatú daganata van... csak később derült ki. Azt meg végképp nem akartuk elmondani... de így utólag tudom, hogy rosszul cselekedtünk - szemében megjelent egy könnycsepp.
Néhány másodpercig csak néztük egymást, de végül szorosan magamhoz öleltem, és ketten kezdtünk el zokogni.
          -Tudom, hogy neked is ugyan olyan nehéz, mint nekem. Tisztelem benned, hogy még ilyen helyzetekben is erős vagy! - suttogtam anyának.
          -Probálj meg te is erős maradni, és ne stresszeld magad, mert azzal árthatsz a picinek... nyugodj meg valahogy - arcomat a tenyerei közé fogta. Homlokunk össze ért, és így biztattuk egymást.
Nagyon is tudom, hogy fáj neki minden egyes pillanat, amikor férjét és egyben lelki társát olyan helyzetben látja, amilyenben... de külsőre erős, és ez engem is erősít.
Vagy fél órát a folyosón kellett töltenünk orvosi vizsgálatok miatt. Ez idő alatt anya elment haza, hogy frissítsen magán. Addig mi Logannel maradtunk a kórház kihalt, rideg folyosóján egy-egy széken üldögélve.


Két héttel később is ugyan abban az időben, ugyan ott ültünk... Logan kivételével, mivel neki muszáj volt egy héttel ezelőtt vissza mennie stúdiózni.
          -Sziasztok! - köszönt idegesen Kendra Ericcel az oldalán.
Szorosan magamhoz öleltem nővéremet, majd elmeséltük az elmúlt hét történéseit anyával.
Fel óra múlva ki jött az orvos, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami jó hírt akarna közölni.
          -Sajnálom... - csak ennyit mondott.
Mi azonnal befutottunk a kórterembe, és a köhögő, sápadt arcú családfőhöz siettünk.
          -Apa! - kiáltott Kendra sírva. Oda sietett hozzá és szorosan magához ölelte.
          -Ideje volna mindenkitől elbúcsúznom... - mondta halkan - Az állapotom egyre romlik, és nem szeretném ha itt lennétek akkor... - a hangja elcsuklott. Azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk. Ez nem lehet igaz! Biztos csak valami nagyon rosszat álmodom, és mindjárt felébredek... de nem. Üveges tekintettel figyeltem erőtlen apámat, aki épp Ericcel fogott kezet, majd megölelték egymást.
          -Vigyázz Kendrára! - súgta hallhatóan - Logannek is ezt üzenem - fordult felém egy erőtlen mosollyal. Próbáltam én is egy vigyort magamra erőltetni, majd bólintottam.

Miután kellőképpen elköszöntünk apától, anya még bent maradt. Ahhj, mennyire rossz lehet anyának... annyi év házasság után most elveszíti élete szerelmét... bele sem merek gondolni, ha esetleg iyen történne velem és Logannel. Megbolondultam? Hogy vagyok képes ilyeneket gondolni?!
Idegesen megráztam a fejemet és könnyes szemmel elindultam Kendráék háta mögött...



Három hét után túl voltunk a temetésen, de a hangulat az még mindig fakó volt.
          -Bepakoltad a ruháimat? Mert nincsenek sehol... - közeledett felém Logan mosolyogva.
Ma költözünk be a saját házunkba, és hát nagyban ment a pakolászás...
          -Ott vannak az ajtó melletti piros dobozban - mosolyodtam el halványan a konyha széken üldögélve.
          -Jajj Becky... - tárt karokkal közeledett felém, majd a lehető legszorosabban megölelt. Nekem persze a könnyeim azonnal kiszöktek és lassan áztatni kezdték Logan pólóját - Próbálj megnyugodni... minden rendben lesz - hangján éreztem, hogy mosolyog - Gondolj arra, hogy beköltözünk egy nagyon szép házba, ami csak a miénk! Lesz egy imádnivaló kisbabánk... mi kell ennél több?
          -Hiányzik apa, értsd meg... nem lehet elfelejteni egyik pillanatról a másikra! Ez nem egy seb a lábadon, hogy jobbik esetben egy hét után elmúlik - lassan ellöktem magamtól.
          -Tudom... és azt is tudom, hogy nem érezhetem át azt, amit te, mert velem még nem történt ilyen... de hidd el, hogy közösen átvészeljük a rosszat! - mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett játszadozni a hajammal egy mosoly kíséretében.
Azok a gödröcskék mindig tudnak mosolyt csalni az arcomra. 
          -Szeretlek, ugye tudod? - kérdeztem sok-sok apró csók között.
          -Hát hogyne tudnám - egy kuncogás után hosszasan megcsókolt - Én is téged!

A telefonom csengőhangja zavart meg minket. Elengedtem Logant, és kihalásztam az iPhone-omat. Ahogy megláttam a kijelzőn Tyler Stone nevét, hirtelen beugrott a repülőtéri incidens.
          -Ki az? - kérdezte kíváncsian Logan.
          -T-Tyler - motyogtam - Aki miatt egy jó nagy féltékenységet rendeztél, amikor jöttünk haza London-ból... - emlékeztettem.
          -Ja igeeen... - komolyodott le - Dehát nyomult rád!
Egyet forgattam szemeimem, majd felvettem a telefont.
          -Szia Tyler - mondtam sóhajtva.
          -Helló Becky! Hogy vagy? 
          -Elég jól, te? 
          -Remekül, mert hallom a hangod! - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. Vele ellentétben Logan kezei ökölbe szorultak, mivel hallotta Tylert.
          -Ennek örvendek... de miért csak most hívtál?
          -Eddig Franciaországban voltam, de most vissza jöttem Los Angelesbe... még mindig együtt vagy azzal az énekes gyerekkel? - kérdezte egy kicsit gúnyos hanglejtéssel.
Hirtelen Logan kikapta a kezemből a telefont, majd hangosan, és mérgesen elkezdett beszélni Tylernek...
          -Igen, még mindig vele van, és képzeld össze házasodnak... ja és Becky terhes... feltudod fogni? - az utolsó három szót már kiáltotta, majd erővel kinyomta a telefont és a kezembe tette.
          -Mondd, te normális vagy? - szóltam le meglepődötten és egyben mérgesen.
          -Teljesen! Csak tudattam vele, hogy mi van!
          -Azt hiszed ezzel elérsz valamit? Csak engem húzol fel ezzel a hülye gyerekes viselkedéseddel! - kiáltottam leszállva a székről, ahol eddig ültem.
          -Elérem, hogy többet ne hívjon! - kezdte megemelni a hangját.
          -Várjunk csak... te most elakarsz tiltani a fiú barátaimtól?
          -Ettől ez egytől szeretném, ha megszabadulnál!
          -Tudod mit? Még azért sem! És tudod, hogy mit fogok csinálni? - itt tartottam egy drámai csendet, majd folytattam - Vissza hívom, és elhívom egyet vacsorázni! 
          -Rendben, akkor ezzel az erővel fel is hívhatnám az exemet, ugye?
Egy igen szúros pillantást vetettem rá, majd elindultam a kijárathoz.  Kendall pont akkor toppant be, és szerencsésen neki ütköztem.
          -Hé, nyugi... még a végén lesz valami baj a babával...
          -A babával? - kérdeztem vissza - Rám már senki nem gondol??? - elindult a hisztim... remek.
          -Mi a baj? - össze ráncolta a homlokát.
          -Kérdezd a 'Még mindig féltékeny vagyok!' barátodat! - azzal becsaptam magam mögött az ajtót és átmentem Jessiehez.

33. rész

Sziasztok.... itt is vagyok az új résszel :) Ha szeretnétek jelentkezni a blogversenyre, még meg tehetitek :)  Érdemes lesz 26.-a után figyelni a blogomat, mert szerre ki fogom tenni a díjazottakat :D
Nagy vidámság tölt el, ugyanis két új arcot is véltem felfedezni az olvasók között :)  Plusz nagyon köszönöm az előző részhez írt kommenteket!
Amit még szeretnék megköszönni, az a 10, 11, 12 és 13. díjamat. Eszméletlen :O Majd egy következő alkalommal én is ki írom, hogy kinek küldöm a díjacskákat! :) 
Na befejeztem, szóval jó olvasást! ^^





Egy hónap elteltével fokozatosan meggyűlt a bajunk a külvilággal. Mármint... rájöttek, hogy Logan megkérte a kezemet. Szerencsére a terhességem még nem tűnt fel nekik Huh, hát volt nagy kalamajka... mindenki a házasságunkról beszélt. A Big Time Rush rajongók közül volt, aki áldását adta ránk, de volt olyan is, aki... hát szép szavakkal illetett engem twitteren keresztűl. Logan-vel persze ezt megbeszéltük, és engem sem érdekel, hogy mit mond más... ugyanis az a lényeg, hogy én legyek boldog, és én érezzem jól magamat, na meg persze Logan. Az én rajongóim is valahogy úgy reagáltak, mint a Rusher-eknek nevezett emberkék.
Tegnap voltunk az orvosnál, és szerencsére csak jót mondott. A baba, meg én is egészségesek vagyunk.
          -Mi ez a szag? - szimatoltam bele a levegőbe. Épp reggelizni készültünk mindannyian.
          -Milyen szag? - értetlenkedett a négy srác.
Felálltam, és körbe szagláztam mindnégyüket. Nem is néztek zakkantnak...
          -Jaaamesy... basszus... milyen sampont használsz? - jött a szokásos öklendezés... szuper...
          -Bocsiii, csak kifogyott az enyém, és... és, nem akartam, veszek másikat - kezdett el mentegetőzni.
          -Mi? Az enyémmel mostál hajat? - még egyszer megszagoltam. Úristen... én ezzel mosom a hajamat? Azonnal futottam, és birtoklásba vettem a fürdőszobát, hogy kiadjam magamból a kiadni valót.
Vissza csoszogtam az asztalhoz, és egy nagy sóhaj kíséretében helyet foglaltam Logan és Carlos között.
          -Neked adom a sampont... vagy tudod mit? Dobd ki! - szólaltam meg végül.
          -Ennyire zavarnak a szagok? - kérdezte Kendall, aki velem szemben ült.
          -Ahhj, nagyon... még sokszor a kedvenc ételeimtől is undorodom! - fakadtam ki - Ez kínzás! - erre mind felnevettek.
Logan megfogta az asztal alatt a kezemet. Én csak bambultam előre.
James, mint szakács, a tányérjainkra helyezte a tepsiben sölt krumplit, majd a salátát az asztal közepére tette, és foghattunk is neki a fincsi reggelinek. Persze megint ki volt a kakukktojás és egyben finnyás? Jelen! Csak is én voltam az...
          -Ne haragudjatok, de nem tudom megenni... - toltam el magamtól az adagomat.
          -Szívesen megeszem - csapott le a krumplijaimra Los, mint egy keselyű.
          -Carlos! - szólták le egyszerre.
          -Nyugodtan megeheted - mosolyogtam rá - Ahhj, miért van az, hogy amit eddig imádtam, azt most kerülöm?


A délutánt Jessie-nél töltöttem, amit beszélgetéssel ütöttünk el.
          -Mi lenne, ha te lennél a keresztanya? - kérdeztem egy kis csen után.
Meglepődve kapta fel a fejét.
          -Igen... én örvendenék neki! - vigyorogtam
          -De Becky, ez nagy felelőséggel jár... én szívesen vállalom, de biztos, hogy engem akarsz?
Láttam tekintetében, hogy nagyon meghatódott és örvend a kijelentésemnek, miszerint keresztanya lehet.
          -Más meg sem fordult a fejemben, Jess! - nevettem fel.
Egy nagy 'Júúúúúújj' kíséretében agyon ölelgetett, már azt hittem kiköhögöm a vesémet...
          -Amúgy beszéltetek már az esküvőről Logan-vel?
          -Még nem... valahogy nem sietünk vele, csak élvezzük a napokat. Majd a megfelelő időben azt is lerenddezzük - máris elkezdtem álmodozni, hogy elefántcsontszínű menyasszonyi ruhám lesz, meg mi egymás.
          -Annyira kíváncsi vagyok, hogy fiú lesz-e vagy lány... - mosolyodott el a hasamra nézve, ami még csak egy kissé meghízott pocakra emlékeztetett...
          -Hát, én is... igaz, hogy mindkettőnek örvendenék, de azért nem lenne rossz, ha kisfiú lenne - Jess-vel egyszerre nevettünk fel.
          -Logan-t kérdezted erről?
          -Igen, és meg van bizonyosodva arról, hogy kislány lesz - kuncogtam - Majd megtudjuk - megsimogattam a pocakomat, majd még egy kis beszélgetés után vissza mentem a kan lakta házba.
Csak James volt otthon, aki a konyhában mosogatott(?).
          -James, hát te? Hogy hogy beálltál a helyemre? - nevettem el magamat a srác láttán.
          -Nem volt mit csinálnom... - mondta egy kicsit lehangoltan.
          -Mi a baj?
          -Semmi, csak Halston-val összekaptunk a nyári turné miatt... - panaszolta el.
          -De hát az még messze van.
          -Igen, igen... tudom, de meg kellett beszélnünk azt is.
          -Figyelj, most ne azon gondolkodjatok, hogy mindjárt itt a turnétok, hanem, hogy van még addig - gyorsan fejben kiszámoltam - kb. 5 hónapotok... az alatt rengeteget együtt lehettek és élvezhetitek egymás társaságát... miért kell egyből negatívan felfogni? - mosolyodtam el James mellé lépve.
          -Köszi... kellett a megnyugtatás - azzal megölelt.
          -Nincs mit, bármikor fordulhatsz hozzám! - bíztattam a hátát súrolgatva.
Miután elengedett, kimentem a vendégszobába és kidőltem a kanapéra. Csak most jutott az eszembe, hogy basszus, Logan is kell menjen a turnéra.... mi lesz így velünk - az utolsó szónál a hasamhra helyeztem a bal kezemet.
Mivel a terhesség alatt érzékenyebb is vagyok, mint általában, elkezdtem sírni... tiszta hülye vagyok. Most mondtam James-nek, hogy élvezzék ki azt az időt, amíg együtt lehetnek, én meg itt pityergek.
         -Hé, Becky... jól vagy? - guggolt le mellém Logan. Mikor érkezett meg?
          -Aham... - néztem rá sírós szemekkel.
          -Mi a baj? - kérdezte rémülten.
          -A turné... - böktem ki nagy nehezen - Nem leszel itthon velünk - kicsordult egy könnycsepp a szememből, amit Logan mosolyogva törült le - Most min nevetsz? Képes vagy ezen mosolyogni? - felkaptam a vizet és elrohantam a fürdőbe.
          -Nem nevetek... - magyarázkodott - Legalább hallgatnád meg mit mondok! - kiáltotta utánam.
A fürdőből csak egy jó fél óra múlva vánszorogtam ki. Már megint felkapatm a vizet, mint az elmúlt egy hónapban.
Ahogy Logan-vel szembenéztem, gyorsan oda rohantam hozzá és megöleltem.
          -Sajnálom - duruzsoltam a mellkasába, mivel oda fúrtam be az arcomat.
          -Csssshh... - szorosan átölelt, majd megcsókolt jó hosszan.

Miután már nem is tudom hányadszorra békültünk ki, elmentünk fagyizni. Végül is össze sem vesztünk, csak szokás szerint túlzásba vittem a dolgokat.

          -Elintézem, hogy velünk jöhess a turnéra. Nem lennél egyedül, mint nő, mert biztos, hogy ott lesz Alexa, meg Halston is. De persze nekem lenne a legjobb, mert ott lennél, és nem aggódnék, hogy vajon mi van veletek - mondta a kezemet megfogva.

Egy kuncogással megcsókoltam a fagyis száját.

          -Elviszlek valahova - szólalt meg titokzatosan, miután elfogyasztottuk fagylaltjainkat.

          -Elárulod, hogy hova? - mosolyodtam el kíváncsian.

Nem szólt egy szót sem, csak kinyitotta előttem a kocsi ajtaját, én meg beültem.

Csendben tettük meg az utat a titkos helyig, csak a rádió ment. Mosolyogva figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat, szebbnél szebbek mellett haladtunk el. De egyszercsak megálltunk. Cikázó tekintettel pattantam ki a Fisker-ből, hogy vajon mit kell nézni.

Logan egy nagy vigyorral az arcán oda ballagott mellém, megfogta a kezemet és elindultunk egy gyönyörű házhoz.

          -Kik laknak itt? - kérdeztem meg, mert már nem bírtam.

          -Szerintem ismered őket - láttam rajta, hogy mindjárt elneveti magát.

          -Igen? Jajj, mondd már, kik azok? - kérleltem.

          -Tuti ismered őket - szívatott tovább egy kisfiús mosollyal - Úgy hívják őket, hogy Becky Henderson és Logan Henderson... a harmadik prücsök nevét még nem lehet tudni - mosolygott rám.

Hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Kikerekedett szemekkel néztem rá a házra.

          -E-ez a m-miénk? - dadogtam ledöbbenve - N-nem hiszem... hol van a stáb és a kamerák, mert ez valami kész átverés show lehet.... Úristen, Logan - kaptam a számhoz, nem tudtam elhinni.

          -Igazából ezt anyáék, meg a te szüleid, plusz én vettük, Összepótoltunk, de nekem alig engedték - nevetgélt.

          -De nem értem, csak úgy vettek egy házat... nekünk?

          -A múlt héten mondtam nekik, hogy jó lenne elköltözni a srácoktól, és látod, azonnal intézkedtek - kacagott a házra mutatva - Deeee, gyere menjünk be.

Logan kellett maga után húzzon, ugyanis én csak ledöbbenve tettem egymás után a lábaimat.

Gyorsan körbe vitt, hát azt hittem kibújok a bőrömből...woooow, na ez ház.
Ahogy hátra értünk a hátsó udvarra, na ott aztán végleg önkívületi állapotba kerültem.
          -Medenceee! - kiáltottam el magamat, miközben oda mentem.
Logan nevetve nézett. Szerintem most nagyon boldog, ahogy én is.
Vissza rohantam Logan-hez és jó erősen magamhoz öleltem.
          -Szeretlek! - súgtam a fülébe egy csók után.
          -Én is Becky! - csak úgy ragyogtak a szemei.
Nekem ennél több nem is kellett... látni, hogy boldog és tudni, hogy lesz egy közös gyermekünk, akit egy csodálatos házban nevelhetünk fel! :)