2013. augusztus 10., szombat

34. rész

Sziasztoook :) Új rész a láthatáron :D Nagy köszönet jár nektek, ugyanis 11 pipa van a Tetszik-nél és 7 komment az előző résznél, aminek örvendek! Kérlek továbbra is hagyjatok valami nyomot magatok után, hogy elolvastátok-e az adott részt :) Mivel nem tudom eldönteni, hogy Becky és Logan közös babája fiú vagy lány legyen, ezért rátok bízom a választást :) Jobb felöl meg is tehetitek... szavazzatok, hogy a hónap végén kiderüljön ;D 
 Jó olvasást ♥ ---->




Logannel alapos terepszemlét tartottunk az új gyönyörű házunkban. Nagy szerencse, hogy csak három utcával van arrébb Jessietől, na meg a srácoktól, így nem fogunk eltávolodni a tőlük.
          -Felhívom anyát! - mondtam egy nagy mosollyal az arcomon, ahogy Logan leparkolt a BTR ház előtt.
Kiszálltunk, majd a ház helyett a hátsó udvarnál ágaskodó hintára ültünk le. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam. Kihangosítottam, hogy Logan is hallja, amit anya mond. Három csöngés után fel is vette.
          -Sziaaa - köszöntöttük egyszerre vidáman Logannel.
          -Sziasztok fiatalok... - nem az a megszokott boldog hangja volt...
          -Nagyon-nagyon köszönjük a házat! Eszméletlen! - kezdtem bele a lényegbe - Fel sem tudom fogni, hogy vettetek nekünk egy házat, huuhh...
          -Ugyan Becky, az a lényeg, hogy boldogak legyetek! De, valamit el kell mondanom... 
          -Tudom, Logan is belepótolt valamennyit, de miért nem szóltatok? - nevetgéltem.
Logan magához húzott egy aranyos mosollyal az arcán.
          -Meglepetés volt, de nem erről van szó... - komoly volt. Nem köszöntem meg eléggé?
          -Na meg a medence, huh, nem jutottam szavakhoz. Ja és...
          -Becky!!! - szakított félbe egy kiáltással anya. Meglepődtem.
Felhúzott szemöldökökkel néztem Loganre, majd a telefonra, mintha látnám anyám arckifejezését.
          -M... mi az? - böktem ki végül.
Sóhajtott egy nagyot, de nem szólalt meg... valami nagy baj lehet...
          -Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele... Adam, vagyis apád...
          -Mondd már! - sürgettem felemelve a hangomat.
          -Rákos beteg... - elcsuklott a hangja.
          -Hogy mi? - eleinte csak nagyokat néztem, de lassan előtörtek a könnyeim is. A kezemből kiesett a telefon, amit Logan vett fel.
          -Ez biztos, Alice? - kérdezett rá.
Befogtam a füleimet, nem akartam hallani a választ. Felhúztam magamhoz a lábaimat, és ott ültem tanácstalanul. Hiába, hogy a füleimre tapasztottam tenyereimet, még így is meghallottam anya sírós Igen-jét, amitől még jobban összeroppantam.
          -Mennyi az esélye, hogy túléli? - kérdezősködött Logan helyettem.
          -Ö... öt... öt százalék - kaptuk meg a fájó választ.
Na ne....nem-nem-nem-nem! - visszhangzott a fejemben egy gyenge hang.
          -Még ma oda repülök Londonba! - jelentettem ki határozottan - Szia anya! - azzal kivettem szerelmem kezéből a telefont és véget vetettem a beszélgetésnek.
          -Megyek én is veled! - állt fel Logan.
          -Nem tudsz, mindjárt itt a turnétok, és az új album, stúdiózni fogtok! - néztem fel rá könnyes szemekkel.
          -Kit érdekel az? Most az a fontos, hogy melletted legyek!
          -Maradj Logan, minden rendben lesz, és legalább ti is haladtok... - mondtam ezt fájó szívvel, azért legbelül igenis akartam, hogy velem jöjjön, de nem lehet.
           -Nem érdekel, hogy mit mondasz, veled megyek és kész! - vágott komoly arcot. Némán bementem a házba... kifejezéstelen arccal tudattam a többiekkel, hogy mi történt. Borzongva reagáltak, és a srácok is erősítették, hogy Logan jöjjön velem, mert majd levajazzák ezt a dolgot a menedzserükkel. Végül beleegyeztem... gyorsan bepakoltunk pár fontosnak tűnő cuccot a bőröndjeinkbe, majd felhívtam a repteret, és foglaltam két jegyet Londonba.Fél óra múlva lesz is egy járat.
Remegő hassal átmentem Jesshez.
A reptérre vezető úton meg sem szólaltunk Logannel. Csak ültünk a taxi hátsó ülésén, és mindketten néztünk ki az ablakon. Azon kaptam magam, hogy a sofőr szólt, megérkeztünk. Logan fizetett, mi meg rohantunk be az épületbe, ahol egy kisebb paparazzi tömegbe botlottunk. Szuper... holnap kisírt szemekkel leszek a címlapon.
Logan megfogta a kezemet és valahogy átverekedtük magunkat a fotósokon.
Egy női hang bejelentette, hogy megkezdhetjük a felszállást a Londonba tartó gépre. Miután megvettük a lefoglalt jegyeket, és leadtuk a bőröndöket, egy fokkal nyugodtabban ültem fel a gépre. 
Logan megszorította a bal kezemet, mivel azon a felemen ült.  Egy bátorító, kedves mosolyt is kaptam, ami mindig megmosolyogtat engemet is.
Egy sóhaj után a fejemet a vállára helyeztem, és idegesen elaludtam.



Megérkezésünk után lepakoltunk otthon, majd a lehető leggyorsabban mentünk a kórházba.
A recepciónál egy barna hajú nő üldögélt és reszelte a körmét... már itt tudtam, hogy nem lesz valami kedves. A filmekben is így szokott történni.
          -Jó estét... megtudhatnánk, hogy Adam Wilm...
          -Sajnálom, de nem adhatok ki információkat - vágott a szavamba flegmán. Még fel sem nézett ránk, csak reszelte tovább a körmeit.
          -A lánya vagyok! - mondtam hangosabban, mire felkapta a fejét. Inkább Logant nézte, mint engem... volt képe elvigyorodni, ahogy leste a férjemet(!) - Ez az úriember itt mellettem pedig házas! - nyomtam a képébe a gyűrűs ujjamat. Egyből rám emelte tekintetét.
          -Kérhetnék egy személyi igazolványt? - elkezdte rágni a rágóját... mint valami tehén, amikor kérődzik...
Előkotorásztam a táskámból a kért tárgyat és a kezébe nyomtam. Legszívesebben feldugtam volna a seggébe a pulton lévő vázát, ami üresen állt a jobb kezem mellett. Most ideges vagyok, szóval semmi jót és szépet ne várjanak el tőlem!
Logan a vállamra tett kezével próbált lenyugtatni. Már csak az érintésétől kiáltani tudtam volna, de visszafogott vagyok... 
Pár perc tökölődés után valahogy elindultunk a lifthez. Megnyomtam az 5. emeletre vezető gombot.
          -Láttad, hogy hogyan nézett rád? Biztos már azt képzelte el, hogy milyen lehet veled az ágyban... az a kis szerencsétlen nem tudja, hogy milyen jó vagy! - mondtam előre nézve.
Logan nevetésére kaptam fel a fejemet. Magához húzott és belepuszilt a hajamba.
          -Szeretlek! - mondta a nekem legkedvesebb szót.
          -Én is! 
Ekkor még elég jól éreztem magam, de ahogy a lift egy csilingelő hang után megállt, és lassan kinyíltak ajtajai, megállt bennem a vér.
          -Mit mondott, hányas szoba? - kérdeztem Logant, miután megfogtuk egymás kezét.
          -Négytszáztizenegyes - nézett rám. 
Egy-egy sóhajjal elindultunk megkeresni a 411-es ajtót. Ahogy oda értünk, azt sem tudtam mit csináljak... kopogjak? Vagy inkább meneküljek? De Logan megtette helyettem a kopogást, majd egy halk -Igen?- kiszűrődése után bementünk.
          -Apa! - rohantam le egy nagy-nagy öleléssel - Jól vagy? - tettem fel egy eléggé hülye kérdést könnyes szemekkel.
          -Mondhatni jól... - mosolygott gyengén.
          -Becky! - közeledett anya is, akit ugyanúgy öleltem meg.
Logan kezet fogott apával, míg anyával ölelkeztek.
Az ágy mellé vittem egy széket és leültem. Lassú mozdulatokkal a tenyereim közé helyeztem apa jobb kezét, ami szabadon hevert az ágyon.
          -Figyelj rám jól! - kezdtem neki mondókámnak - Légy erős, és higgy abban, hogy meggyógyulsz, oké? Mert szükségünk van rád! - már mindkettőnk szeméből folytak a sós vízcseppek - Látnod kell, ahogy férjhez megyek! Te kell bevezetned az oltárhoz, érted? - egyre jobban kezdtem sírni - Látnod kell, ahogyan Logan az ujjamra húzza a gyűrűt! Látnod kell az unokádat, aki ide bent van - a kezét a hasamhoz szorítottam - Érted? Ugye nem hagysz itt apa?! Kérlek! - nagy zokogásom közepette megöleltem és úgy áztattam tovább kórházi párnáját.
           -Becky - lassan eltolt magától - Itt már nincs mit csinálni... el kell fogadni a helyzetet... - mondta teljes nyugodtsággal.
          -Hogy mi? Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Miért vagy ilyen önző? Mi lesz velünk? Arra nem gondolsz? - bombáztam meg kérdéseimmel.
          -Becky! Azt hiszed nekem könnyű? Megvan kötve a kezem! Nem tudok semmit csinálni ez ellen! - utalt az állapotára mérgesen - Azt hiszed nem szeretném látni az unokámat? Azt hiszed, hogy nem akarlak bevezetni az oltár elé egy büszke mosollyal? Én sem így terveztem el, hogy a rák magával ragad, és azzal elvágják az élet fonalamat... így alakult Becky, próbálj beletörődni... én már megtettem...
Nem hittem a füleimnek... az én apám soha nem adta fel ilyen könnyen a dolgokat! Mi történhetett? Mindig kitartó volt, de most... nyugodt, és várja, hogy vége legyen, hogy örök sötétség boruljon rá... de én ezt nem akarom!
          -De akkor csak higgy a felépülésedben! Kérlek! - könyörögtem.
          -Tudod jól, hogy soha nem voltam nagy vallásos ember, és nem fogok abba a hülyeségbe esni, hogy hirtelen elkezdek imádkozni meg hinni, hol ott egész életemben nem tettem ilyet... ezt csak a buta emberek csinálják! Elfogadom a helyzetemet... - lehajtotta fejét.
Újból feltört a sírásom és egyenesen Logan karjaiba rohantam. Az ő ölelésére volt szükségem! 
Egy hosszas csend után eltoltam magamtól Logant, majd apa ágyához közeledtem.
          -Igaz, hogy még nem beszéltünk az esküvőről részletesen... de ha ez a helyzet, akkor megtartjuk három hét múlva! - jelentettem ki határozottan.
          -Mi? - kérdezték egyszerre.
          -Igen! Az is lehet, hogy hamarabb kellene... - gondolkodtam el.
          -Nem tudom édesem... - vakargatta fejét zavarodott tekintettel Logan - Eléggé nehéz lesz nekünk az elkövetkező hónap... vagyis nagyon kevés szabadidő...
          -Nem érdekel! - kiáltottam mérgesen - Az apámról van szó!
          -Drágám, nyugodj le - szólt anya hátulról, miközben megfogta a jobb csuklómat.
          -Hogy a francba nyugodjak le? Egyáltalán ti, hogy vagytok ilyen lazák? Hm? - kérdeztem, miután anyához fordultam.
          -Maximum három napom van hátra, jobbik esetben egy-két hetem - mondta rekedtes hangon apa.
Hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, de szerencsére Logannek jó a reflexe és elkapott. Görcsösen szorultak ujjaim zöld pólójába. Szédültem... mindenki forgott körülöttem... miért? Miért? - csak ez az egy kérdés zengett a fejemben.
Valahogy feltápászkodtam, és némán elkezdtem figyelni a sovány, megviselt arcú apámat.
          -Anya... beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem, még mindig a betegre meredve.
          -Persze...
Megvártam, míg kimegy a teremből, majd én is követtem.
          -Gondolom nem ma tudtátok meg, hogy apa rákos.
          -Hát nem... körülbelül úgy két hete...
          -Két hete??? - néztem nagyokat. Idegesen karba fontam kezeimet, és kíváncsian vártam anya magyarázkodó szavait. 
          -Mielőtt rám fognád az egészet, apád akarta, hogy ne mondjunk semmit nektek. Nem akarta, hogy elrontsa a nagy boldogságotokat. Egyikünk sem gondolta, hogy rosszindulatú daganata van... csak később derült ki. Azt meg végképp nem akartuk elmondani... de így utólag tudom, hogy rosszul cselekedtünk - szemében megjelent egy könnycsepp.
Néhány másodpercig csak néztük egymást, de végül szorosan magamhoz öleltem, és ketten kezdtünk el zokogni.
          -Tudom, hogy neked is ugyan olyan nehéz, mint nekem. Tisztelem benned, hogy még ilyen helyzetekben is erős vagy! - suttogtam anyának.
          -Probálj meg te is erős maradni, és ne stresszeld magad, mert azzal árthatsz a picinek... nyugodj meg valahogy - arcomat a tenyerei közé fogta. Homlokunk össze ért, és így biztattuk egymást.
Nagyon is tudom, hogy fáj neki minden egyes pillanat, amikor férjét és egyben lelki társát olyan helyzetben látja, amilyenben... de külsőre erős, és ez engem is erősít.
Vagy fél órát a folyosón kellett töltenünk orvosi vizsgálatok miatt. Ez idő alatt anya elment haza, hogy frissítsen magán. Addig mi Logannel maradtunk a kórház kihalt, rideg folyosóján egy-egy széken üldögélve.


Két héttel később is ugyan abban az időben, ugyan ott ültünk... Logan kivételével, mivel neki muszáj volt egy héttel ezelőtt vissza mennie stúdiózni.
          -Sziasztok! - köszönt idegesen Kendra Ericcel az oldalán.
Szorosan magamhoz öleltem nővéremet, majd elmeséltük az elmúlt hét történéseit anyával.
Fel óra múlva ki jött az orvos, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami jó hírt akarna közölni.
          -Sajnálom... - csak ennyit mondott.
Mi azonnal befutottunk a kórterembe, és a köhögő, sápadt arcú családfőhöz siettünk.
          -Apa! - kiáltott Kendra sírva. Oda sietett hozzá és szorosan magához ölelte.
          -Ideje volna mindenkitől elbúcsúznom... - mondta halkan - Az állapotom egyre romlik, és nem szeretném ha itt lennétek akkor... - a hangja elcsuklott. Azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk. Ez nem lehet igaz! Biztos csak valami nagyon rosszat álmodom, és mindjárt felébredek... de nem. Üveges tekintettel figyeltem erőtlen apámat, aki épp Ericcel fogott kezet, majd megölelték egymást.
          -Vigyázz Kendrára! - súgta hallhatóan - Logannek is ezt üzenem - fordult felém egy erőtlen mosollyal. Próbáltam én is egy vigyort magamra erőltetni, majd bólintottam.

Miután kellőképpen elköszöntünk apától, anya még bent maradt. Ahhj, mennyire rossz lehet anyának... annyi év házasság után most elveszíti élete szerelmét... bele sem merek gondolni, ha esetleg iyen történne velem és Logannel. Megbolondultam? Hogy vagyok képes ilyeneket gondolni?!
Idegesen megráztam a fejemet és könnyes szemmel elindultam Kendráék háta mögött...



Három hét után túl voltunk a temetésen, de a hangulat az még mindig fakó volt.
          -Bepakoltad a ruháimat? Mert nincsenek sehol... - közeledett felém Logan mosolyogva.
Ma költözünk be a saját házunkba, és hát nagyban ment a pakolászás...
          -Ott vannak az ajtó melletti piros dobozban - mosolyodtam el halványan a konyha széken üldögélve.
          -Jajj Becky... - tárt karokkal közeledett felém, majd a lehető legszorosabban megölelt. Nekem persze a könnyeim azonnal kiszöktek és lassan áztatni kezdték Logan pólóját - Próbálj megnyugodni... minden rendben lesz - hangján éreztem, hogy mosolyog - Gondolj arra, hogy beköltözünk egy nagyon szép házba, ami csak a miénk! Lesz egy imádnivaló kisbabánk... mi kell ennél több?
          -Hiányzik apa, értsd meg... nem lehet elfelejteni egyik pillanatról a másikra! Ez nem egy seb a lábadon, hogy jobbik esetben egy hét után elmúlik - lassan ellöktem magamtól.
          -Tudom... és azt is tudom, hogy nem érezhetem át azt, amit te, mert velem még nem történt ilyen... de hidd el, hogy közösen átvészeljük a rosszat! - mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett játszadozni a hajammal egy mosoly kíséretében.
Azok a gödröcskék mindig tudnak mosolyt csalni az arcomra. 
          -Szeretlek, ugye tudod? - kérdeztem sok-sok apró csók között.
          -Hát hogyne tudnám - egy kuncogás után hosszasan megcsókolt - Én is téged!

A telefonom csengőhangja zavart meg minket. Elengedtem Logant, és kihalásztam az iPhone-omat. Ahogy megláttam a kijelzőn Tyler Stone nevét, hirtelen beugrott a repülőtéri incidens.
          -Ki az? - kérdezte kíváncsian Logan.
          -T-Tyler - motyogtam - Aki miatt egy jó nagy féltékenységet rendeztél, amikor jöttünk haza London-ból... - emlékeztettem.
          -Ja igeeen... - komolyodott le - Dehát nyomult rád!
Egyet forgattam szemeimem, majd felvettem a telefont.
          -Szia Tyler - mondtam sóhajtva.
          -Helló Becky! Hogy vagy? 
          -Elég jól, te? 
          -Remekül, mert hallom a hangod! - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. Vele ellentétben Logan kezei ökölbe szorultak, mivel hallotta Tylert.
          -Ennek örvendek... de miért csak most hívtál?
          -Eddig Franciaországban voltam, de most vissza jöttem Los Angelesbe... még mindig együtt vagy azzal az énekes gyerekkel? - kérdezte egy kicsit gúnyos hanglejtéssel.
Hirtelen Logan kikapta a kezemből a telefont, majd hangosan, és mérgesen elkezdett beszélni Tylernek...
          -Igen, még mindig vele van, és képzeld össze házasodnak... ja és Becky terhes... feltudod fogni? - az utolsó három szót már kiáltotta, majd erővel kinyomta a telefont és a kezembe tette.
          -Mondd, te normális vagy? - szóltam le meglepődötten és egyben mérgesen.
          -Teljesen! Csak tudattam vele, hogy mi van!
          -Azt hiszed ezzel elérsz valamit? Csak engem húzol fel ezzel a hülye gyerekes viselkedéseddel! - kiáltottam leszállva a székről, ahol eddig ültem.
          -Elérem, hogy többet ne hívjon! - kezdte megemelni a hangját.
          -Várjunk csak... te most elakarsz tiltani a fiú barátaimtól?
          -Ettől ez egytől szeretném, ha megszabadulnál!
          -Tudod mit? Még azért sem! És tudod, hogy mit fogok csinálni? - itt tartottam egy drámai csendet, majd folytattam - Vissza hívom, és elhívom egyet vacsorázni! 
          -Rendben, akkor ezzel az erővel fel is hívhatnám az exemet, ugye?
Egy igen szúros pillantást vetettem rá, majd elindultam a kijárathoz.  Kendall pont akkor toppant be, és szerencsésen neki ütköztem.
          -Hé, nyugi... még a végén lesz valami baj a babával...
          -A babával? - kérdeztem vissza - Rám már senki nem gondol??? - elindult a hisztim... remek.
          -Mi a baj? - össze ráncolta a homlokát.
          -Kérdezd a 'Még mindig féltékeny vagyok!' barátodat! - azzal becsaptam magam mögött az ajtót és átmentem Jessiehez.







2013. július 18., csütörtök

33. rész

Sziasztok.... itt is vagyok az új résszel :) Ha szeretnétek jelentkezni a blogversenyre, még meg tehetitek :)  Érdemes lesz 26.-a után figyelni a blogomat, mert szerre ki fogom tenni a díjazottakat :D
Nagy vidámság tölt el, ugyanis két új arcot is véltem felfedezni az olvasók között :)  Plusz nagyon köszönöm az előző részhez írt kommenteket!
Amit még szeretnék megköszönni, az a 10, 11, 12 és 13. díjamat. Eszméletlen :O Majd egy következő alkalommal én is ki írom, hogy kinek küldöm a díjacskákat! :) 
Na befejeztem, szóval jó olvasást! ^^





Egy hónap elteltével fokozatosan meggyűlt a bajunk a külvilággal. Mármint... rájöttek, hogy Logan megkérte a kezemet. Szerencsére a terhességem még nem tűnt fel nekik Huh, hát volt nagy kalamajka... mindenki a házasságunkról beszélt. A Big Time Rush rajongók közül volt, aki áldását adta ránk, de volt olyan is, aki... hát szép szavakkal illetett engem twitteren keresztűl. Logan-vel persze ezt megbeszéltük, és engem sem érdekel, hogy mit mond más... ugyanis az a lényeg, hogy én legyek boldog, és én érezzem jól magamat, na meg persze Logan. Az én rajongóim is valahogy úgy reagáltak, mint a Rusher-eknek nevezett emberkék.
Tegnap voltunk az orvosnál, és szerencsére csak jót mondott. A baba, meg én is egészségesek vagyunk.
          -Mi ez a szag? - szimatoltam bele a levegőbe. Épp reggelizni készültünk mindannyian.
          -Milyen szag? - értetlenkedett a négy srác.
Felálltam, és körbe szagláztam mindnégyüket. Nem is néztek zakkantnak...
          -Jaaamesy... basszus... milyen sampont használsz? - jött a szokásos öklendezés... szuper...
          -Bocsiii, csak kifogyott az enyém, és... és, nem akartam, veszek másikat - kezdett el mentegetőzni.
          -Mi? Az enyémmel mostál hajat? - még egyszer megszagoltam. Úristen... én ezzel mosom a hajamat? Azonnal futottam, és birtoklásba vettem a fürdőszobát, hogy kiadjam magamból a kiadni valót.
Vissza csoszogtam az asztalhoz, és egy nagy sóhaj kíséretében helyet foglaltam Logan és Carlos között.
          -Neked adom a sampont... vagy tudod mit? Dobd ki! - szólaltam meg végül.
          -Ennyire zavarnak a szagok? - kérdezte Kendall, aki velem szemben ült.
          -Ahhj, nagyon... még sokszor a kedvenc ételeimtől is undorodom! - fakadtam ki - Ez kínzás! - erre mind felnevettek.
Logan megfogta az asztal alatt a kezemet. Én csak bambultam előre.
James, mint szakács, a tányérjainkra helyezte a tepsiben sölt krumplit, majd a salátát az asztal közepére tette, és foghattunk is neki a fincsi reggelinek. Persze megint ki volt a kakukktojás és egyben finnyás? Jelen! Csak is én voltam az...
          -Ne haragudjatok, de nem tudom megenni... - toltam el magamtól az adagomat.
          -Szívesen megeszem - csapott le a krumplijaimra Los, mint egy keselyű.
          -Carlos! - szólták le egyszerre.
          -Nyugodtan megeheted - mosolyogtam rá - Ahhj, miért van az, hogy amit eddig imádtam, azt most kerülöm?


A délutánt Jessie-nél töltöttem, amit beszélgetéssel ütöttünk el.
          -Mi lenne, ha te lennél a keresztanya? - kérdeztem egy kis csen után.
Meglepődve kapta fel a fejét.
          -Igen... én örvendenék neki! - vigyorogtam
          -De Becky, ez nagy felelőséggel jár... én szívesen vállalom, de biztos, hogy engem akarsz?
Láttam tekintetében, hogy nagyon meghatódott és örvend a kijelentésemnek, miszerint keresztanya lehet.
          -Más meg sem fordult a fejemben, Jess! - nevettem fel.
Egy nagy 'Júúúúúújj' kíséretében agyon ölelgetett, már azt hittem kiköhögöm a vesémet...
          -Amúgy beszéltetek már az esküvőről Logan-vel?
          -Még nem... valahogy nem sietünk vele, csak élvezzük a napokat. Majd a megfelelő időben azt is lerenddezzük - máris elkezdtem álmodozni, hogy elefántcsontszínű menyasszonyi ruhám lesz, meg mi egymás.
          -Annyira kíváncsi vagyok, hogy fiú lesz-e vagy lány... - mosolyodott el a hasamra nézve, ami még csak egy kissé meghízott pocakra emlékeztetett...
          -Hát, én is... igaz, hogy mindkettőnek örvendenék, de azért nem lenne rossz, ha kisfiú lenne - Jess-vel egyszerre nevettünk fel.
          -Logan-t kérdezted erről?
          -Igen, és meg van bizonyosodva arról, hogy kislány lesz - kuncogtam - Majd megtudjuk - megsimogattam a pocakomat, majd még egy kis beszélgetés után vissza mentem a kan lakta házba.
Csak James volt otthon, aki a konyhában mosogatott(?).
          -James, hát te? Hogy hogy beálltál a helyemre? - nevettem el magamat a srác láttán.
          -Nem volt mit csinálnom... - mondta egy kicsit lehangoltan.
          -Mi a baj?
          -Semmi, csak Halston-val összekaptunk a nyári turné miatt... - panaszolta el.
          -De hát az még messze van.
          -Igen, igen... tudom, de meg kellett beszélnünk azt is.
          -Figyelj, most ne azon gondolkodjatok, hogy mindjárt itt a turnétok, hanem, hogy van még addig - gyorsan fejben kiszámoltam - kb. 5 hónapotok... az alatt rengeteget együtt lehettek és élvezhetitek egymás társaságát... miért kell egyből negatívan felfogni? - mosolyodtam el James mellé lépve.
          -Köszi... kellett a megnyugtatás - azzal megölelt.
          -Nincs mit, bármikor fordulhatsz hozzám! - bíztattam a hátát súrolgatva.
Miután elengedett, kimentem a vendégszobába és kidőltem a kanapéra. Csak most jutott az eszembe, hogy basszus, Logan is kell menjen a turnéra.... mi lesz így velünk - az utolsó szónál a hasamhra helyeztem a bal kezemet.
Mivel a terhesség alatt érzékenyebb is vagyok, mint általában, elkezdtem sírni... tiszta hülye vagyok. Most mondtam James-nek, hogy élvezzék ki azt az időt, amíg együtt lehetnek, én meg itt pityergek.
         -Hé, Becky... jól vagy? - guggolt le mellém Logan. Mikor érkezett meg?
          -Aham... - néztem rá sírós szemekkel.
          -Mi a baj? - kérdezte rémülten.
          -A turné... - böktem ki nagy nehezen - Nem leszel itthon velünk - kicsordult egy könnycsepp a szememből, amit Logan mosolyogva törült le - Most min nevetsz? Képes vagy ezen mosolyogni? - felkaptam a vizet és elrohantam a fürdőbe.
          -Nem nevetek... - magyarázkodott - Legalább hallgatnád meg mit mondok! - kiáltotta utánam.
A fürdőből csak egy jó fél óra múlva vánszorogtam ki. Már megint felkapatm a vizet, mint az elmúlt egy hónapban.
Ahogy Logan-vel szembenéztem, gyorsan oda rohantam hozzá és megöleltem.
          -Sajnálom - duruzsoltam a mellkasába, mivel oda fúrtam be az arcomat.
          -Csssshh... - szorosan átölelt, majd megcsókolt jó hosszan.


Miután már nem is tudom hányadszorra békültünk ki, elmentünk fagyizni. Végül is össze sem vesztünk, csak szokás szerint túlzásba vittem a dolgokat.
          -Elintézem, hogy velünk jöhess a turnéra. Nem lennél egyedül, mint nő, mert biztos, hogy ott lesz Alexa, meg Halston is. De persze nekem lenne a legjobb, mert ott lennél, és nem aggódnék, hogy vajon mi van veletek - mondta a kezemet megfogva.
Egy kuncogással megcsókoltam a fagyis száját.
          -Elviszlek valahova - szólalt meg titokzatosan, miután elfogyasztottuk fagylaltjainkat.
          -Elárulod, hogy hova? - mosolyodtam el kíváncsian.
Nem szólt egy szót sem, csak kinyitotta előttem a kocsi ajtaját, én meg beültem.
Csendben tettük meg az utat a titkos helyig, csak a rádió ment. Mosolyogva figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat, szebbnél szebbek mellett haladtunk el. De egyszercsak megálltunk. Cikázó tekintettel pattantam ki a Fisker-ből, hogy vajon mit kell nézni.
Logan egy nagy vigyorral az arcán oda ballagott mellém, megfogta a kezemet és elindultunk egy gyönyörű házhoz.
          -Kik laknak itt? - kérdeztem meg, mert már nem bírtam.
          -Szerintem ismered őket - láttam rajta, hogy mindjárt elneveti magát.
          -Igen? Jajj, mondd már, kik azok? - kérleltem.
          -Tuti ismered őket - szívatott tovább egy kisfiús mosollyal - Úgy hívják őket, hogy Becky Henderson és Logan Henderson... a harmadik prücsök nevét még nem lehet tudni - mosolygott rám.
Hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Kikerekedett szemekkel néztem rá a házra.
          -E-ez a m-miénk? - dadogtam ledöbbenve - N-nem hiszem... hol van a stáb és a kamerák, mert ez valami kész átverés show lehet.... Úristen, Logan - kaptam a számhoz, nem tudtam elhinni.
          -Igazából ezt anyáék, meg a te szüleid, plusz én vettük, Összepótoltunk, de nekem alig engedték - nevetgélt.
          -De nem értem, csak úgy vettek egy házat... nekünk?
          -A múlt héten mondtam nekik, hogy jó lenne elköltözni a srácoktól, és látod, azonnal intézkedtek - kacagott a házra mutatva - Deeee, gyere menjünk be.
Logan kellett maga után húzzon, ugyanis én csak ledöbbenve tettem egymás után a lábaimat.
Gyorsan körbe vitt, hát azt hittem kibújok a bőrömből...woooow, na ez ház.
Ahogy hátra értünk a hátsó udvarra, na ott aztán végleg önkívületi állapotba kerültem.
          -Medenceee! - kiáltottam el magamat, miközben oda mentem.
Logan nevetve nézett. Szerintem most nagyon boldog, ahogy én is.
Vissza rohantam Logan-hez és jó erősen magamhoz öleltem.
          -Szeretlek! - súgtam a fülébe egy csók után.
          -Én is Becky! - csak úgy ragyogtak a szemei.
Nekem ennél több nem is kellett... látni, hogy boldog és tudni, hogy lesz egy közös gyermekünk, akit egy csodálatos házban nevelhetünk fel! :)



2013. június 30., vasárnap

Nyolcadik, Kilencedik díj

Helló Belló, ez most nem egy új rész, de hamarosan az is lesz :D

Nagyon köszönöm a díjakat ~Jenni~ -nek és Riley Anne -nek.



7. díj
Kérdések:
Ki a kedvenc íród?
~Lisa Jane Smith, Stephanie Mayer, Lauren Kate, Alyson Noel... meg még sokan mások :P

Szereted az állatokat?
~Igen :)

Milyen sorozatokat szeretsz?
~Nem vagyok nagy sorozatos, de a Vámpírnaplókat és a Big Time Rush-t azt nézeeem! ^^

Melyik a kedvenc számod?
~Jelenleg ezek, meg még sok más:
  Rihanna - Stay ft. Mikky Ekko
  Big Time Rush - 24/seven
  Robin Thicke - Blurred Lines ft. T.I., Pharell
  Avicii vs Nicky Romero - I Could Be The One
  Major Lazer - Get Free ft. Amber of the Dirty Projectors
  Eric Saade - Coming Home 
  Selena Gomez - Come & Get It

Legjobb pasi színész?
~Robert Downey Jr., Ian Somerhalder, Channing Tatum, Johnny Depp... kb. ennyi :)

Hány blogot követsz?
~Körülbelül 20-at :)

Kit öleltél meg utoljára?
~Betti barátnőmet :)

Kedvenc virág?
~Tulipán, Orgona, Rózsa, Kéknefelejts... lehet, hogy még van :)

Színész, vagy énekes lennél inkább?
~Zenesulis vagyok, de attól függetlenül a színész szakma érdekel... amihez ének hang is kell :D szóval ez olyan kettő az egyben :))

Mi a véleményed a keleti kultúráról?
~Hát.. öhm... nagyon nem tudok véleményt formálni róluk, mivel nem tudok sokat a kultúrájukról.

8. díj
Kérdések:

Szerinted péntek 13. szerencsés-,balszerencsés- vagy semleges nap?
~Számomra semleges :)

Melyik a kedvenc együttesed?
~Big Time Rush, Marron 5, Muse

Mikor és hol voltál utoljára osztálykiránduláson?
~Öhm... egy évvel ezelőtt :)) Egy közeli faluban :)

Van kedvenc ékszered? Ha igen, mi?
~Van egy kedvenc gyűrűm, amit nagyon ritkán veszek le a hüvelykujjamról :) Amúgy a karkötőket szeretem

Szoktál nézni valóságshowkat?
~Aham

Milyen színű póló van most rajtad?
~Khaki színű :))


Küldöm nekik:

- Riley Anne
- ~Jenni~
- hüse vivien rusher
- Adri
- LovelyGirl1996
- Đoris
- RusherForever
- LadyBird_Offical

Kérdéseim:
Hány blogot követsz?
Melyik a kedvenc együttesed?
Kit öleltél meg utoljára?
Színész, vagy énekes lennél inkább?
Cseresznye vagy meggy? 
Milyen színű póló van most rajtad?




32. rész

Sziasztok! Továbbra is lehet jelentkezni a blogversenyre ITT! :D 
Amint láthatjátok, van pár újdonság :) Ez azért van, mert akartam egy kis színt vinni a blogba :D Nekem legjobban a Batman-es kurzor tetszik, már csak Logan miatt is :D Nagyon most nem tudom, hogy mit írjak ide :)) Szóval jó olvasást :) Kicsit rövid lett, de lesz majd hosszabb is :D






Alexa feltűnően nézegette a bal kezemet.

          -Gondolom, hogy mit szeretnétek közölni - mosolygott.
          -Mi? Csak én nem tudom? - Carlos tekintete cikázott hármunk között.
          -Nem tudsz várni addig, amíg haza jönnek a többiek? - kérdeztem egy mosollyal az arcomon.
          -Nem! - toporzékolt
          -Pedig muszáj lesz! - kuncogott Logan, aki felkapott az ölébe, és valahogy felvitt az emeletre. Bezárkóztunk a szobánkba.

Estefelé mindenki itthon volt. Gyülekezni kezdtünk lent a hall-ban.

          -Sziasztok! - köszöntöttem James-t meg Kendall-t. Az utóbbi személyt erősebben öleltem magamhoz, hiszen nagyon hiányzott.
          -Carlos-ék mondták, hogy van valami, amit szeretnétek bejelenteni - mosolygott, miután elengedtem.
Mosolyogva Loganre néztem, aki bólintott.
          -Szóval... - kerestem a szavakat. De egy kis csend után némán előre tartottam a bal kezemet, és vártam a reagálásokat.
Négy szempár szegeződött a bal kezemen nyugvó gyűrűre.
          -Hol a kandi kamera? - kérdezte komolyan Carlos.
Egy kicsit furán néztünk rá, nem erre számítottunk Logannel.
James enyhén fejen is kólintotta Los-t.
Kendall mosolygott, James pedig hol engem, hol Logan-t nézte.
          -Na??? - törtem meg a csendet.
          -Megleptetek, az biztos! - nevetett James.
          -Engem is, de... de örvendek - mosolygott Kendall.
Logan-t azonnal megölelgették a srácok, még  Alexa is... majd jöttem én... alig kaptam levegőt a nagy szorongatásuk közepette.
Persze nem maradt el a gratuláció sem.
          -De még van valamiii - motyogtam Alexa öleléséből kibontakozva.
Furán néztek rám.
          -Logan... ezt rád hagyom - azzal lecsüccsentem fáradtan a  kanapéra.
          -Izé... öööh...hát...
          -Terhes vagyok... - mondtam ki helyette nevetve.
          -Hogy micsoda? - ráncolta össze homlokát Carlos.



Hát... nem kevés ideig osztottuk ezt a témát... leginkább Alexa volt beindulva, sokat kérdezősködött, aminek örvendtem.
          -Elmentek pár napra, és két óriási hírrel tértek vissza... nem vagytok semmik! - kuncogott Kendall, miután félrevonultunk a többiektől.
          -Most mit mondjak - nevettem kissé zavartan.
          -Logan annyira megváltozott... még vele is kell beszélnem, rég ültünk le együtt traccsolni.
          -De jó értelemben változott?
          -Igen! - válaszolt a szemembe nézve - Nagyon várom a kis krapekot - mosolygott a hasamra - Eltudom képzelni, ahogy ketten majd fogunk menni és hódítjuk a csajokat - nézett a távolba... biztos pörögnek a szemei előtt a képek.
          -Hohó! - szakítottam félbe álmodozását - Honnan gondolod, hogy fiú lesz? Egyébként is, mire akkorára nő, hogy csajozhasson, te már vén, szottyadt öregharcos leszel - kuncogtam.
          -Ohh, kösziii, de ne feledd, hogy te is! - elmosolyodott gúnyosan.
Könyökömmel a bordái közé sóztam.
          -Aúúú... - jajjdult fel, amin én csak kacagtam.
Hirtelen lekomolyodtam...
          -Annyi minden történt a napokban... - egy sóhaj után folytattam - Egészen idáig még tininek éreztem magamat... most meg... feleség vagyok, meg állapotos... Mióta Los Angeles-be jöttem, minden megváltozott. A filmesek sem keresnek annyira, ami egy részt jó, mivel nyugalom van. Nem köteleznek semmire, nem mondják meg, hogy mit csnáljak. Na meg itt van Logan, és persze ti... meg... Jess - elhalkultam itt - akivel a kapcsolatom egyre rosszabb... - tehetetlenül temettem arcomat a tenyereimbe.
          -Miért nem keresed meg? Ha mindig elhanyagolod a lehetőséget, hogy beszéljetek, akkor ne csodálkozz...
          -Igazad lehet...
          -Nem csak lehet... hanem az van. Hiába várod el, hogy Jessie keressen. Neki is beindult a karriere, és persze, hogy azzal foglalkozik. Azonban benne is van hiba, mert nem szabadna elfelednie, hogy itt vagy Te - jobb kezét a hátamra tette, majd elkezdett simogatni - Hozzatok össze egy közös programot, amikor egy egész napot együtt tölthettek - ajánlotta.
          -Ez jó ötlet - bólogattam mosolygva.
          -Tudooom - egy önelégült vigyorral az arcán megölelt.


A Kendallel való beszélgetés után valamennyire lenyugodtam, és elhatároztam, hogy átmegyek Jesshez! Most!
Mivel kulcsom volt a házhoz, összerándult gyomorral bementem.
          -Becky! - kukucskált ki az előszobába Jess.
          -Szia... - mondtam mosolyogva.
          -Tudom, hogy hívtál... pont a stúdióban voltam... aztán meg én hülye elfelejtettelek visszahívni... ne haragudj... - kezdett el magyarázkodni.
          -Nem baj... hiányzol! Hiányzik az a sok beszélgetés, amit régebb lezavartunk... nem akarom, hogy eltávolodjunk egymástól...
          -Sajnálom... - sóhajtott nagyot.
          -Na gyere ide! - karjaimat feltartottam ölelésre készen.
Nem kellett sok, Jessievel jó erősen megszorítottuk egymást.