2. rész

Sziasztok! Itt az új rész, olvassátok és komizzatok :)
Puszi, Zsó!

2.rész


          -Kendra, hol vagy már? - idegeskedtem a telefonba.
          -Jövök, most fordulok be az utcába...és láss csodááát, itt is vagyok... - azzal letette.
Remélem megérti, hogy miért siettetem, nem szeretném lekésni a gépemet. Megvártam amíg leparkol és kiszáll az autóból. Megfogott három bőröndöt és a kocsi csomagtartójához vitte, miután betette azokat, vigyorogva megjegyezte :
          -Hogy hogy csak ennyi bőröndöt viszel? - nevetett.
          -Ha ha ha...ez szerintem bőven elég... - én is betettem a maradék csomagjaimat a gyönyörű BMW csomagtartójába. Beszálltunk a kocsiba és indultunk is.
          -Hova parázol, van még két órád a gép felszállásáig.Igaz, hogy a reptérig az út egy óra, de akkor is... - nézett rám.
          -Az utat figyeld - böktem meg nevetve a vállát - És mesélj, van a láthatáron pasi?
          -Van bizony - mosolygott az utat bambulva.
          -Ideje volna egy hosszú párkapcsolatra is szert tenned, nem? - kérdeztem félve, mivel tudtam, hogy vissza fog vágni valamivel.
          -Mondja ezt, aki apácazárdába vonult, és szinte fél éve nincs senkije! - sajnos igaz amit mond. Egy kis hallgatás után mind a ketten felnevettünk.
Az utat végig beszéltük. Lassan felbukkant a reptér, és a gyomrom összeszorult. Kendra megállította az autót, egymásra néztünk és megöleltük egymást.Miután szétváltunk, mosolyogva léptem ki az autóból. Megfogtuk a bőröndöket, és elindultunk az épületbe.
          -Van még háromnegyed órád, addig mit csinálsz? - nézett rám kérdőn, majd leült egy székre.
          -Itt maradsz szépen és szórakoztatsz! - kacagtam fel hangosan, amire páran felfigyeltek. Elszégyeltem magam és egyből lekomolyodtam. Egy lány le nem vette rólunk a szemét, kezdett idegesíteni, de végül elindult felénk.
          -Rajongó egy órán át! - jelentettem ki kuncogva, amire Kendra a lányra dobta a tekintetét.
          -Sziasztok! - köszönt buzgón - Ti vagytok a Wilmer testvérek?
          -Eltaláltad, téged, hogy hívnak? - kérdezte Kendy mosolyogva.
          -Julia White...nem haragudnátok, ha kérnék egy autogramot, és készítenék egy fotót?
          -Dehogy! - feleltük egyszerre.
Aláírtuk a saját fotónkat, majd készítettünk egy képet. Nagyon örvendett a  csajszi.
          -Nagy rajongótok vagyok, és köszönöm - mutatta fel az autogramos képeket. - Sziasztok...
          -Szia - köszöntünk el.
Egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
 Nem volt mit csináljunk, így elbeszélgettük az időt, egy női, figyelmeztető hang zökkentett ki bennünket :
          -Megkérem a kedves utasokat, hogy a Los Angeles-i gépre kezdjék meg a felszállást!Köszönöm!
Felkaptuk a fejünket. Eleresztettem egy sóhajt és felálltam.
Elintéztem a jegyemet, addig Kendra leadta a bőröndjeimet. Remélem nem hagyom el egyiket sem.
          -Nos, eljött az idő - mosolygott Kendra.
          -Hát el...hiányozni fogsz! - itt megöleltem.
          -Te is hugi, vigyázz magadra, és aztán gyere látogatóba, de lehetőleg már egy pasival - kuncogott, én erre vállon csaptam.
          -Soha nem változol! - nevettünk. Puszilkodtunk, és indultam is, utoljára hátra néztem és egy integetéssel eltűntem Kendra látószögéből.
A gépre felérve megkerestem a helyemet, és lehuppantam a székre. Elhelyezkedtem és előkaptam a telefonomat, gondoltam készítek egy képet a rajongóimnak.

Elég jól sikerült... gyorsan feltettem Facebookra és Twitterre, a következő leírással : Los Angeles, jövök! :) 

Pár perc múlva megjelent egy fiú, aki mellém ült le.

          -Szia! Tyler Gladwin - nyújtotta felém a kezét.

          -Becky Wilmer - azzal kezet ráztunk.

          -Olyan ismerős vagy... - gondolkodott el mosolyogva. - Megvan! Hééé, egy sztár van mellettem! - mindketten felnevettünk. - És? Először mész Los Angelesbe?

          -Igen...te?

          -Üzleti ügy miatt már negyedszerre - mosolygott ismét.

Közben a gép is felszállt, mi meg csak beszélgettünk, de egy idő után kissé elfáradtam és elszunyókáltam.

          -Becky...Hé, Becky - szólítgatott Tyler.

          -Hm...mi az? - nyögtem fáradt hanggal.

          -Most száll le a gép - nevetett, gondolom azon, hogy milyen elaludt fejem lehet.

Összeszedtem magam, és készen álltam arra, hogy végre felállhassak innen. Megvillant az öv lámpa, ami azt jelezte, hogy kikapcsolhatjuk. Meg is tettük, feltápázkodtunk és beálltunk a sorba.

Ahogy a lábammal elértem a talajt, a szívem erősebben kezdett dobogni.

          -Megkérlek vezess be, mert egyelőre nekem ez itt egy nagy labirintus - mondtam komolyan, Tyler csak nevetett.

          -Oké, akkor gyere utánam - azzal elindult. Ahogy beértünk a nagy épületbe, egyből Jess-t kezdtem keresni, ahogy megpillantottam, elkezdtem futni hozzá.

          -Jess!!! - kiáltottam. A hang irányába nézett és kifejezéstelen arca vidámra váltott.

          -Becky! - ő is futni kezdett.A nyakába ugrottam. - Annyira, de annyira hiányoztál!

          -Te is! - leszöktem róla - Semmit nem változtál - mosolyodtam el.

          -Hát... - végig nézett rajtam - te sem... - mind ketten kacagni kezdtünk.

          -Gyere, vegyük el a bőröndjeimet - ahogy elindultunk, megjelent Tyler.

          -Nos, nekem mennem kell, örvendek, hogy személyesen is megismerhettelek! 

          -Úgyszintén - bólintottam mosolyogva. Tyler és én telefonszámot cseréltünk, majd elbúcsúztunk.

          -Hm...pasiii - nevetett jóízűen.

          -Nem az esetem - nyújtottam ki a nyelvem. Csak egy félmosollyal válaszolt.

Elvettük a bőröndjeimet és elindultunk a kocsijához.

          -Egy Mini Cooper? - hitetlenkedtem tátott szájjal.

          -Az! - mosolygott büszkén.

Ez is egy közös kedvencünk volt. Bepakoltuk a csomagjaimat, és gyorsan végig kerültem a kocsit, szép sötét kék színe csak úgy virított. Jess csak nevetett és nevett. Majd valahogy beültünk és elindultunk Jess házához :)